Formula-1: a Ferrari január 28-án mutatja be idei versenyautóját

MTI MTIMTI MTI
2010.01.13. 13:39
null
Schumacher nincs, van viszont Fisichella, Massa és Alonso (Fotó: Action Images)
Január 28-án leplezik le a Formula-1-es Ferrari-csapat 2010-es versenyautóját az istálló olaszországi főhadiszállásán, Maranellóban.

„Szeretnénk annyira versenyképesek lenni, amennyire csak lehetséges – idézte a La Gazzetta dello Sport internetes kiadása szerdán Stefano Domenicali csapatfőnököt. – Két nagyszerű pilótával vágunk neki az idénynek, s nekik a legjobb autóra van szükségük."

A Renault-tól érkező kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso mellett a brazil Felipe Massa kormányozza majd 2010-ben a vörös gépeket.

Az olaszországi Madonna di Campiglióban megrendezett hagyományos évadnyitó sírendezvényen ezúttal nem vett részt a Ferrarinál eddig tanácsadó Michael Schumacher, aki időközben már a Mercedesszel tesztel, miután december 23-án bejelentették, hogy a hétszeres világbajnok német a stuttgarti márka színeiben tér vissza az F1-be.

„A szurkolóinknak természetesen nem tetszik, hogy egy másik csapatban láthatják Schumachert, de nem szabad elfelejtenünk, mennyit tett ezért a gárdáért, és azt sem, hogy a Ferrari mennyit tett érte – monda ezzel kapcsolatban Domenicali. – Neki is be szeretnénk bizonyítani, hogy mi vagyunk a legerősebb istálló."

Schumacher öt világbajnoki címet nyert a Ferrarival.

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
2 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
4 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
13 órája

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
14 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

Először vörösben: Hamilton Mexikóban törte meg a Ferrari pole-csendjét

F1
2026.10.31. 23:15

Őrségváltás az élen: Norris egyetlen ezreddel Antonelli előtt az utolsó mexikói edzésen

F1
2026.10.31. 19:35