F1: Mintha vakon vezettem volna - Hamilton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.08. 16:03
Lewis Hamilton a 11. helyről rajtolva kilencedikként ért célba az Olasz Nagydíjon, amelyen tönkrement a rádiója, így nem tudott kommunikálni a csapatával. Az angol csalódott az elrontott időmérő miatt, és elfogadta, hogy az idén már nem lehet világbajnok.
„Nagyon nehéz hétvégém volt, csak kilencedik lettem, pedig sokkal előrébb kellett volna célba érnem. Csalódott vagyok önmagam miatt, hiszen én szúrtam el az időmérőt, és esélyem sem volt feljebb kapaszkodni. Ez amolyan katasztrofális hétvége volt – mondta Hamilton, aki arról is beszélt, milyen volt rádió nélkül végigmenni a versenyen. – Mintha vakon vezettem volna. Nem tudtam, mikor álljak ki kereket cserélni, mikor nyomhatom a gázt, és mi történik a versenyen. Borzasztó érzés, amikor mindent kiadsz magadból, és csak két helyezést nyersz a rajthelyedhez képest. Mondanom sem kell, a vb-álmaink szertefoszlottak.”
Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
5 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
10 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
10 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
13 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55