Képek: íme, a terv – ilyen lesz a Hungaroring új főépülete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.29. 19:09
null
Ilyen lesz az új Hungaroring
Bemutatták a Hungaroring új főépületének látványterveit. Az építkezés első szakasza a tervek szerint 2017 őszén indul, az új főépületet 2018 őszén kezdenék el építeni.

Az idén 30 éves Hungaroring megújulása tavaly év végén kezdődött el a pálya újraaszfaltozásával, a munkálatok a tervek szerint 2017 őszén folytatódnak.

Az állami forrásoknak köszönhető projektet három szakaszra osztják.

Első lépésben az alapvető cél a nézők kiszolgálása, vagyis a lelátórendszer, a főtribün mögötti terület korszerűsítése, új televíziós kommentátorfülkék építése. A második ütemben (2018 őszétől kezdődően) következhetnének a főépületek és a garázsok, a harmadikban pedig felépülhetne a látogatóközpont, a múzeum, és a kiszolgáló létesítmények, amelyek lehetővé tennék, hogy a Hungaroring egész évben látogatható motorizációs centrum, azaz a hazai autó- és motorsport fellegvára legyen.

A Hungaroring célja, hogy az építkezés ne befolyásolja a nagy nemzetközi versenyeket. A pályán a Formula–1 mellett – amelynek a megrendezése a vállalat elsődleges feladata – jövőre is megtartják a túraautó-világbajnokság, a német túraautó-bajnokság és a kamionos Európa-bajnokság egy-egy versenyét.

Mint ismert, 2015-ben és 2016-ban a mogyoródi aszfaltcsík teljes hosszán kicserélték a kopóréteget, amely fontos és szükséges első lépése volt a felújítási munkálatoknak. Az elmúlt hat évből ötöt nyereséggel záró vállalat az aszfaltozást még önerőből oldotta meg, ennek elkészülte a szerződéshosszabbítás szempontjából is fontos tényező volt.

A Formula–1-es Magyar Nagydíj az idei hosszabbításnak köszönhetően 2026-ig szerepel a sorozatban.

Ilyen lesz az új Hungaroring (A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!)
Ilyen lesz az új Hungaroring (A nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!)
Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
15 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
17 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik