F1: visszatérhet a Török Nagydíj a versenynaptárba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.12. 09:43
Egyre nagyobb az esély arra, hogy hét év kihagyást követően jövőre újra F1-es futamot rendez Törökország. A kedden tartott tárgyaláson maga az államelnök, Recep Tayyip Erdogan is jelen volt, és eddig úgy tűnik, hogy sikerült megállapodni a Török Nagydíj visszatéréséről.

Isztambulban 2005 és 2011 között rendeztek F1-es versenyt, azonban az alacsony érdeklődés miatt hét év után kikerült a Török GP a naptárból. A pilóták körében népszerű volt, hiszen a Hermann Tilke által tervezett pálya vonalvezetése hamar elnyerte a tetszésüket, így számukra is jó hír lehet, hogy Chase Carey, a Formula–1 ügyvezető igazgatója a török fővárosban tárgyalt a futam visszatéréséről, és az előzetes hírek szerint megállapodással zárult az egyeztetés.

„Ankarában találkoztunk Chase Careyvel, akit korábban személyesen meghívtam Törökországba – mondta a megbeszélést követően Vural Ak, az isztambuli pálya vezetője. – Jelenleg annyit mondhatok, hogy nagyon jól ment a tárgyalás, és elvileg sikerült megállapodnunk, bár a szerződést még nem írtuk alá."

Az előzetes tervek szerint a Francia és a Német Nagydíj is visszatér jövőre. Abban az esetben, ha megvalósul a törökországi futam terve, a Maláj GP kiesésével is 22 versenyből állna a jövő évi program. Ezzel megdőlne a tavalyi rekord, amikor 21 viadalt rendeztek a szezon során.

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
Tegnap, 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56