F1: Verstappen érzései felemásak az időmérő előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.28. 15:55
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője úgy érzi, hogy az időmérőkön még mindig lemaradásban vannak a riválisaikhoz képest, vasárnap viszont jó eredményre számít.

Max Verstappen tegnap mindkét szabadedzésen a harmadik helyen végzett, ennek ellenére nem teljesen elégedett az autójával. Igaz, az első edzés egy részét már a 2018-as szezon felkészülésére szánta a Red Bull.Max Verstappen tegnap mindkét szabadedzésen a harmadik helyen végzett, ennek ellenére nem teljesen elégedett az autójával. Igaz, az első edzés egy részét már a 2018-as szezon felkészülésére szánta a Red Bull.

„Gyorsnak tűnik az autó – vélekedik a holland. – Kipróbáltunk néhány dolgot délelőtt a jövő évre is, de nem éreztem jónak ezeket, így hamar befejeztem a körözést. Emiatt veszítettünk egy kis lendületet, és nem tehettem meg annyi kört, amennyit szerettem volna. Ez azt is jelenti, hogy úgy érezzük, kicsit lemaradtunk a beállítások terén. Délután azon dolgoztunk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt."

Csapattársa – aki megnyerte a második tréninget – tempójából kiindulva viszont nem tartja elképzelhetetlennek, hogy eredményesek legyenek a hétvége hátralévő részében.

„Daniel is gyors volt, ráadásul ez az összes gumikeveréken igaz volt, ami nagyon jó hír. Még nincs meg az a pluszsebességünk, ami kellene az időmérőre, ahhoz viszont elég gyorsak lehetünk, hogy jó eredményekért harcoljunk vasárnap, mert a versenytempónk erősnek tűnik" – reménykedik Verstappen.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
5 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
Tegnap, 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
Tegnap, 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik