F1: jól fogynak a jegyek a Magyar Nagydíjra

2018.03.02. 11:48
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyon szépen fogynak a jegyek az idei Formula–1-es Magyar Nagydíjra

A sportvezető a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában elmondta, tavaly szinte rekordbevételük volt, de időarányosan már most 30 százalékkal afölött tartanak a jegyeladásban. A Bronz 1-2 lelátót bővíteni fogják, s mivel az olcsóbb jegyek már elfogytak, ezért mobillelátókat is építeniük kell. Gyulay hozzátette, mindez azért is biztató, mert a Formula–1 még el sem indult, s az első, ausztráliai futam után további növekedésre számít.

Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Formula–1-es versenyrendezők közül 10 városnak is egy-két éven belül lejár a szerződése, ezért azok most folyamatosan konfrontálódnak a jogtulajdonos Libefrty Médiával, nagy náluk az idegeskedés és a bizonytalanság. Hozzáfűzte, ugyanakkor 40 olyan város van, amely szeretne bekerülni a helyszínek közé.

„Áldom az eszünket, hogy sikerült 2026-ig szerződést hosszabbítanunk, mert így a Formula–1-es jogokat birtokló Liberty Média nem kényszerítheti minket egy csomó fejlesztésre, vagy bármi másra, amit a hosszabbítás feltételeként szabhatna” – fejtette ki Gyulay.

„Mi nyugodtak lehetünk, jó is a kapcsolatunk a Liberty Médiával, de nem szabad elkényelmesednünk” – jelentette ki Gyulay, aki elismerte, hogy a programba bekerülő vietnami főváros és Miami jó piacot jelentenek, s több jogdíjat is fizetnek, mint Magyarország.

A Hungaroring első embere beszélt arról is, hogy a Liberty Média a versenyek érdekesebbé tétele érdekében egyes pályákon szeretne újabb előzési zónákat kialakítani, így jelenleg arról „meccselnek” a felek, hogy milyen legyen a Hungaroring pályájának új vonalvezetése.

Egyúttal elismerte, hogy „bár az aszfaltcsík rendben van, de a kiegészítő épületek, a lelátók és a versenyigazgatási központ is elavult”.

Ráadásul a helyzetüket nehezíti, hogy az 1985-ben épült falelátókat nem lehet felújítani, csak a régieket elbontani, s újakat építeni helyettük, s mindezt úgy kell végrehajtani, hogy közben minden évben lehessen a pályán Formula–1-es futamot rendezni.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
13 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
15 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
17 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik