F1: az elnök bejelentése után veszélyben a Mexikói Nagydíj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 22:42
Andrés Manuel López Obrador, Mexikó elnöke kedden bejelentette, hogy több mint ezer kilométer hosszú vasútvonalat építenek a közép-amerikai országban, és a munkálatok költségeit többek között az F1-es Mexikói Nagydíj jogdíjára elkülönített összegből fedezik.

A futam 2015-ös visszatérése óta minden évben elnyerte a legjobb F1-es rendezésnek járó díjat. A népszerű verseny megrendezéséhez a mexikói államtól évente kapott 16 millió dollárra is szükség van, de ezt most megvonják.

„Nem tudom, mi áll az F1-es futam szerződésében. Ha ez az összeg is kell hozzá, akkor sajnálom, nincs rá módunk, hogy kifizessük. Támogatjuk az autósportot, de emiatt nem szórhatjuk el az állam pénzét” – mondta keddi sajtótájékoztatóján az elnök.

A Mexikói Nagydíj szervezője azt mondta, a 23 év szünet után újjáélesztett futam az első három esztendejében 1.3 milliárdos hasznot termelt, ami a befektetett összeg 12-szeresét jelenti. Ha valóban így van, magánbefektetők segítségével talán meg lehet menteni a viadalt.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
21 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik