F1: a Red Bull Racing is megmutatta a 2019-es autóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 12:59
null
Így néz ki egyelőre az új Red Bull (Fotó: twitter.com)
Szerdán másodikként, a mezőnyből hatodikként a Red Bull is bemutatta idei autóját, illetve festését. Az osztrákok – a Mercedeshez hasonlóan – Silverstone-ban álltak elő a 2019-es géppel. Az RB15 névre nevezett autó festése jelentősen megváltozott az előző évekhez képest, de ahogy azt az istállótól a korábbi években megszokhattuk, ez csak egy ideiglenes kinézet.

Az RB15 bemutatásakor az istálló szakított a korábbi évek arculatával, legalábbis, ami az autó festését illeti, hiszen eltűnt a sárga szín az autóról, és jóval hangsúlyosabb szerepet kapott a piros szín használata.

A korábbi évek tesztfestései (fotó: twitter.com)
A korábbi évek tesztfestései (fotó: twitter.com)

Persze ez nem is meglepő, hiszen a korábbi évek során többször is előfordult, hogy az energiaitalosok ideiglenes, „tesztfestéssel” álltak elő, és az idény első versenyére visszatért a megszokott Red Bull-arculat a rajtrácsra.

Az autosport.com szerint egyébként idén is ez a helyzet, a bemutatott képeken látható piros festést egyszeri alkalommal használja majd az istálló.

A külcsínnél azonban sokkal fontosabb a belbecs ebben az esetben, vagyis az, hogy mire lesz képes a Red Bullnál idén bemutatkozó Honda motor, amely 12 év után váltja le a Renault erőforrását az osztrákoknál.

Igaz, az elmúlt három évben már a Renault helyett Tag Heuernek nevezték az erőforrást, ám attól az még a francia gyár produktuma volt. A svájci óramanufaktúra a Renault távozása után is maradt a Red Bull támogatói között – logója ugyanúgy szerepel az autón, ahogy a korábbi években is.

„Azt gondolom, hogy az Ausztrál Nagydíjig nem nagyon érdemes célkitűzésekről beszélni. Az idény eleje mindig egy kicsit vakrepülés, és most nekünk különösen az. A Formula–1-ben a célkitűzéseket mindig meghatározza, hogy milyen csomagot kapsz” – fogalmazott kissé óvatosan Max Verstappen, aki a távozó Daniel Ricciardo helyett Pierre Gasly személyében új csapattársat kapott a Red Bullnál a szezonra.


Az ifjú holland kora délután ki is próbálta az új autót Silverstone-ban, s később Gasly is a volán mögé ült.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik