F1: Csou Kuan-jü hosszabbított az Alfa Romeóval

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 13:20
null
A kínait jövőre is láthatjuk az F1-ben (Fotó: AFP)
Marad az Alfa Romeo Formula–1-es csapatánál Csou Kuan-jü – írta az MTI.

A svájci bázisú olasz istálló kedden jelentette be, hogy Kína első F1-es pilótájával szerződést hosszabbított, így 2023-ban is a csapat versenyzője lesz.

Indoklásul közölte, „lenyűgöző Csou érettsége, illetve a korát meghazudtoló versenyzői képessége.”

A 23 éves versenyző az idén debütált az elitkategóriában, és az eddigi 16 verseny során hat pontot szerzett. Csapattársa, a finn Valtteri Bottas 46-nál tart. Már csak három versenyzőülés maradt szabadon a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság 2023-as idényére, miután az Alfa Romeo kedden bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a kínai Csou Kuan-jüvel.

Az Alpine, a Haas és a Williams még nem találta meg a második pilótáját.

A 2023-AS RAJTLISTA
RajtszámNév (nemzetiség)CsapatMotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red Bull Red Bull
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red Bull Red Bull
44Lewis HAMILTON (brit) MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
55Carlos SAINZ Jr. (spanyol) Ferrari Ferrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14
Fernando ALONSO (spanyol)Aston Martin Mercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)
WilliamsMercedes
?
?
WilliamsMercedes
?
?
AlpineRenault
31Esteban OCON (francia)AlpineRenault
22Juki CUNODA (japán)AlphaTauriRed Bull
10Pierre GASLY (francia)AlphaTauriRed Bull
20Kevin MAGNUSSEN (dán)HaasFerrari
?
?
Haas Ferrari
4
Lando NORRIS (brit)McLarenMercedes
?
Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenMercedes
77Valtteri BOTTAS (finn)Alfa RomeoFerrari
24
CSOU Kuan-jü (kínai)Alfa RomeoFerrari

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik