A Red Bull megtiltotta Verstappennek a verseny előtti szimulátorozást

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 10:25
A Red Bull vezetői azt szeretnék, ha Max Verstappen inkább kialudná magát a versenyek előtt (Fotó: AFP)
A Red Bull-istálló megtiltotta Max Verstappennek, hogy a Formula–1-es nagydíjak előtti éjjel szimulátoron versenyezzen, miután kiderült, hogy a Magyar Nagydíj hajnalán egészen három óráig ült a monitor előtt.

Verstappen nem volt önmaga a Magyar Nagydíjon, folyamatosan veszekedett a rádión a mérnökével, és a manőverei sem úgy sültek el, ahogy tőle az elmúlt években megszokhattuk, többször is hibázott, és csak az 5. helyen ért célba. A versenyt követően pedig a sajtó egyes munkatársainak is beszólt, akik kritikával illették a viselkedését.

Kiderült, hogy szombat éjjel indult a spái 24 órás szimulátorversenyen, ráadásul csapatának egyik tagja kidőlt a sorból, így a tervezettnél többet kellett Versteppennek vezetnie, és hajnal 3-ig ült a monitor mögött. A vasárnapi F1-es futamon látottak és hallottak minden bizonnyal a kialvatlansága számlájára írhatók.

„Nem csoda, hogy Maxot a Hungaroringen látott versenye után megtalálták a kritikusok, ez van, ha az ember az éjszaka nagy részét alvás helyett szimulátorozással tölti – írta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Speedweek magazinban vezetett blogjában. – Imolában ugyanúgy hajnal háromig fent volt emiatt, és megnyerte a versenyt. Más az életritmusa. Most az egyik társa helyett  is versenyeznie kellett, ami nem szerencsés, de megegyeztünk vele, hogy többé nem tesz ilyet F1-es verseny előtt.”

Verstappen Belgiumban szimulátorozás nélkül is bajban lesz, mert az egy évre megengedettnél több motor használata miatt tíz rajthelyes büntetés vár rá.

 

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

„Most csak szeretnék egy hamburgert, aztán hazamenni” – Norris nehéz helyzetben a kiesése után

F1
2025.08.31. 18:46

F1 75: Verstappen mesteri győzelme és kettős Alpine-dobogó Sao Paulóban

F1
2025.08.31. 08:35

Norris szerint a szerencsén is múlt; Leclerc rendkívül csalódott a zandvoorti időmérő után

F1
2025.08.30. 17:45

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40
Ezek is érdekelhetik