Newey megegyezett az Aston Martinnal – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
2024.08.06. 16:10
Az olasz szaklap szerint Newey döntött a jövőjéről (Fotó: AFP)
Az olasz Autosprint értesülései szerint az Aston Martin megegyezett Adrian Neweyval, így a Red Bulltól márciusban távozó szakember a brit istállónál folytatja karrierjét. Az olasz szaklap úgy tudja, Max Verstappen 2026-ban követheti a brit mérnököt.

Az Autosprint értesülései szerint Newey szerződése négy évre szól, ezalatt 100 millió dollárt keres majd. Newey jelenlegi szerződése szerint a Red Bullnál márciusig a felmondási idejét tölti, utána csatlakozhat a riválishoz.

Az olasz lap úgy tudja, a Ferrari sorozatos próbálkozásai ellenére Newey nem csatlakozik a maranellóiakhoz, marad Angliában, és a jövőben is a Honda mérnökeivel dolgozhat együtt, 2026-tól ugyanis a japán hajtóműveket használja az Aston Martin. A silverstone-i csapat csak szeptemberben jelentheti be Newey szerződtetését.

A Hondának köszönhetően a Red Bull másik ásza is követheti Neweyt az Aston Martinhoz, Lawrence Stroll tulajdonos ugyanis elkezdett tárgyalni Max Verstappen édesapjával, Jos Verstappennel, aki a háttérben tavasz óta keres másik csapatot a fiának, miután megromlott a viszonya Christian Horner csapatfőnökkel, és elkezdődött a Red Bull széthullása – Newey mellett Jonathan Wheatley is távozik, ő az Audi csapatfőnöke lesz.

Stroll nem spórolna Verstappen fizetésén, és bár Lance Strollnak és Fernando Alonsónak is 2026 végéig szóló szerződése van a csapattal, láttunk már olyat az F1-ben, hogy azt idő előtt felbontották – az Aston Martin 2020-ban például Sergio Pérezt tette ki élő szerződése ellenére, hogy Sebastian Vettelt szerződtethesse.

Stroll az elmúlt években rengeteg pénzt költött a csapatára, és láthatóan nem áll le, amíg el nem éri a célját – hogy csapata a legjobbak közé tartozzon.

Legfrissebb hírek

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
20 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
22 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

A Ferrari új motorral támad; a Mercedes kész csapatutasításokat alkalmazni Spielbergben

F1
2026.06.25. 17:03

A Mercedes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nak a bokszutcai gyorshajtásos ügy kapcsán

F1
2026.06.15. 14:51

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
2026.06.12. 20:12

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
2026.06.12. 16:55
Ezek is érdekelhetik