Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 11:12
null
Alonso kezdett az élen Szingapúrban (Fotó: AFP)
Fernando Alonso (Aston Martin) volt a leggyorsabb a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. A spanyolt Charles Leclerc (Ferrari) és Max Verstappen (Red Bull) követte, míg az első ötöst Lewis Hamilton (Ferrari) és Oscar Piastri (McLaren) tette teljessé.

A Formula–1 mezőnye Azerbajdzsán után Szingapúr felé vette az irányt, ahol a pénteki első szabadedzéssel vette kezdetét a 16. Szingapúri Nagydíj programja. A sportág történetének első villanyfényes versenyét rendező helyszínen meleg idő fogadta a résztvevőket, és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már a futamhétvége előtt hőségriadót hirdetett a verseny napjára. 

A versenyzőket egyébként is nagy kihívás elé állítja a Marina-öbölben húzódó utcai pálya, ráadásul hiába áll három gyakorlás is a rendelkezésükre, csak a péntek délutánin lesznek olyan körülmények, mint a két fő eseményen, vagyis a szombati időmérőn és a vasárnapi versenyen. 

A mezőny gyorsan birtokba vette a pályát, az első etapokat követően Lando Norris nevével kezdődött az időlista, mögötte az előző két helyszínen győzedelmeskedő Max Verstappen, valamint a remek formában kezdő Isack Hadjar zárta a top 3-at, miközben Alexander Albon azzal irányította magára a figyelmet, hogy a hátsó fékjei lángra kaptak. 

Mint utóbb kiderült, hardveres probléma ütötte fel a fejét, ugyanaz, ami meghiúsította Carlos Sainz Jr. elrajtolását az Osztrák GP-n. A thaiföldi a meghibásodás után már nem is tudott visszatérni a pályára.

Noha a gyakorlás második felében Charles Leclerc diktálta a tempót, tíz perccel a vége előtt meglepetésre Fernando Alonso foglalta az el az első helyet, amit már nem is engedett ki a kezei közül. A kétszeres vb-első 15 századdal előzte meg a Ferrari monacói pilótáját, majd Verstappen, Hamilton, valamint a falat is súroló Piastri zárta az első ötöst. 

A hatodik Norris lett, aki több mint fél másodperccel maradt el az élen záró Aston Martintól, majd a Racing Bullszzal biztató tempót mutató  Hadjar, Sainz, Cnoda Juki és Esteban Ocon egészítette ki az első tízest.

A Mercedes egyáltalán nem használta a lágy abroncsokat, George Russell a tizenegyedik, míg Andrea Kimi Antonelli a tizennegyedik lett.  

Folytatás 15 órakor a második szabadedzéssel. 
 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:31.116átlag: 194.666 km/ó23 kör
2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:31.266

0.15 mp.h.

25
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:31.392

0.276

24
4.Lewis HamiltonbritFerrari1:31.480

0.364

23
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:31.481

0.365

25
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:31.698

0.582

22
7.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:31.755

0.639

28
8.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:31.812

0.696

27
9.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:31.860

0.744

25
10.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:32.128

1.012

24
11.George RussellbritMercedes1:32.139

1.023

22
12.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:32.315

1.199

29
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:32.378

1.262

26
14.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:32.399

1.283

24
15.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:32.461

1.345

27
16.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:32.538

1.422

25
17.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:32.611

1.495

27
18.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:33.034

1.918

18
19.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:33.324

2.208

26
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes- 2

 

16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Alonso 1:31.116
2. szabadedzés15.00–16.00
OKTÓBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
OKTÓBER 5., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
21 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
22 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik