Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 14:45
null
Piastri volt a leggyorsabb a villanyfényben (Fotó: AFP)
Meglepetésre Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj nyitányán, míg a vb-éllovas Oscar Piastri az ötödik helyen érkezett, ám az első szabadedzésből nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az még napsütéses időben zajlott. A mezőny előtti legfontosabb egy óra most áll a felkészülés szempontjából, arról, hogy miként alakul a villanyfényes tréning, folyamatosan frissülő, élő szöveges tudósításunkból értesülhetnek. Szóljanak hozzá, mondják el a véleményüket.

Noha Fernando Alonso elsőségével zárult a Szingapúri Nagydíj nyitánya, erősen kérdéses volt, az Aston Martin tudja-e tartani a formáját a villanyfényes szabadedzésen is, amely a legfontosabbnak számított a felkészülés szempontjából, mivel ezen az eseményen fogadták olyan körülmények a mezőnyt, mint amilyenek az időmérőn és a futamon fognak uralkodni.

A versenyzők előtt tehát rendkívül fontos óra állt, miközben Alexander Albonnak volt mit bepótolnia, hiszen a korábbi tréningen fékprobléma miatt mért körig sem jutott. A pálya nem meglepő módon hamar benépesült, és alig öt perc után a mezőny fele már feliratkozott az időlistára. Az első körök után a menekülőutat is megjáró Andrea Kimi Antonelli állt az élen, míg mögötte Lando Norris és Lewis Hamilton érkezett. 

Szűk húsz perccel a kezdés után először lendült a piros zászló: George Russell szállt bele a falba a 16-os kanyarnál, és noha a sérült Mercedesszel vissza tudott térni a garázsba, sok törmeléket hagyott maga után, miközben a fal is sérült. A brit az eset után már nem is tudott visszamenni az aszfaltcsíkra, így értékes pályaidőt vesztett. 

Ekkor Norris, Piastri sorrendben a McLaren kettőse vezetett, harmadikként Hamilton következett, majd a továbbra is gyors Alonso és Carlos Sainz Jr. tette teljessé az első ötös sorát. Noha a mezőny nagy része lágy gumin tért vissza a folytatásra, csak néhányan tudtak mért kört befejezni, miután újra meg kellett szakítani a gyakorlást. Ezúttal Liam Lawson tört autót, majd volt kénytelen leparkolni a nyomvonalon. 

A tréning 13 perccel a vége előtt folytatódhatott, de már a bokszutcában érdekes jelenet játszódott le: Leclerc hátulról eltalálta Norris McLarenjét, aminek következtében a brit eltalálta a padkát, és megsérült az első szárnya. A monacói versenyzőnek a gyakorlás után a sportfelügyelőknél lesz jelenése az eset miatt. 

A tréning vége így teljes időmérős szimulációba fulladt: az élen a vb-éllovas Piastri végzett, míg mögötte óriási meglepetésre Hadjar következett, aki mindössze 132 ezreddel maradt el a McLarentől. A harmadik Verstappen lett, majd Alonso, Norris, Stroll, Ocon, Sainz, valamint a Ferrari kettőse zárta a top 10-et.

Antonelli tizennyolcadik lett a Mercedesszel, csak Franco Colapinto és az autót törő Russell végzett mögötte. 

Folytatás szombaton 11 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel.
 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:30.714átlag: 195.528 km/ó19 kör
2.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:30.846

0.132 mp.h.

19
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:30.857

0.143

19
4.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:30.877

0.163

19
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:31.197

0.483

18
6.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:31.222

0.508

18
7.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:31.298

0.584

19
8.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:31.299

0.585

20
9.Charles LeclercmonacóiFerrari1:31.466

0.752

18
10.Lewis HamiltonbritFerrari1:31.491

0.777

17
11.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:31.708

0.994

18
12.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:31.711

0.997

18
13.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:32.060

1.346

19
14.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:32.069

1.355

19
15.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:32.319

1.605

19
16.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:32.458

1.744

20
17.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:32.645

1.931

10
18.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:32.719

2.005

18
19.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:33.139

2.425

20
20.George RussellbritMercedes1:33.231

2.517

6

 

16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Alonso 1:31.116
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.714
OKTÓBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
OKTÓBER 5., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
6 órája

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
Tegnap, 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
Tegnap, 14:53

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30
Ezek is érdekelhetik