A Red Bull nem hagyatkozhat a McLaren újabb hibájára Abu-Dzabiban

H. L.H. L.
2025.12.06. 11:44
Verstappennek 12 pontos hátrányt kell ledolgoznia Abu-Dzabiban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint csapata nem támaszkodhat arra, hogy a McLaren újabb hibát vét a bajnoki küzdelemben.

Max Verstappen az augusztus végi Holland Nagydíj óta nemcsak eltüntette a 104 pontos lemaradását Oscar Piastrival szemben, hanem négy ponttal meg is előzte az ausztrált, és beékelődött a két McLaren-versenyző közé, így ő utazott az összetettet 12 ponttal vezető Lando Norris első számú kihívójaként az idényzáró Abu-dzabi GP-re. 

A nagy felzárkózásban közrejátszottak a két rivális hibái, az egymástól elvett pontok, illetve a McLaren mellélövései is: Las Vegasban mindkét autóját diszkvalifikálták a padlólemez túlzott kopása miatt, míg Katarban a téves stratégia nemcsak a sima kettős győzelemtől fosztotta meg, hanem tálcán nyújtotta a Red Bull-osnak a sikert. 

A „vörös bikák” tanácsadója, Helmut Marko ugyanakkor nem bízik abban, hogy az ellenfél még több szívességet tesz nekik, így tudja, saját erejükből kell nyerniük. „Szerencsések lennénk, de nem hagyatkozhatunk háromszor arra, hogy rontanak. A saját erősségeinkre kell támaszkodnunk.”

Verstappen mindkét pénteki szabadedzésen másodikként zárt a vb-éllovas Norris mögött, de előnye 8 ezredről több mint 3 tizedre nőtt, ami Marko szerint nem jó előjel. „Azt mutatja, hogy a beállításbeli változtatások nem hozták a remélt hatást. Most még több időt vesztünk a harmadik szektorban. Több tényező is szerepet játszik, de ez még csak az első nap, volt már ennél rosszabb péntekünk is.”

„Max azt mondta, hogy alulkormányzott az autó, és kissé pattog. De lesz még egy edzés, és remélhetőleg a megfelelő irányba indulunk el. Nem mondanám, hogy aggasztó a különbség, de nem túlságosan kényelmes a helyzet – magyarázta, majd szót ejtett a gumikról és a versenyről is. – Meglátjuk, mi a jobb a futam szempontjából. De Norris az, aki gyorsabb, sajnálatos módon nem Piastri. Mi fordítva szerettük volna…”

F1
2025.12.05. 17:41

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

Piastri lépéshátrányban van, de így is harcba szállna a pole-ért, miközben a McLaren tisztázta, hogy kész csapatutasítást alkalmazni.

 

VERSTAPPEN ÍGY LEHET VILÁGBAJNOK ABU-DZABIBAN

Norris

Verstappen

Piastri

4. vagy annál rosszabb

nyer

–

8. vagy rosszabb

2.

3. vagy rosszabb

9. vagy rosszabb

3. 

2. vagy rosszabb

17. ABU-DZABI NAGYDÍJ
DECEMBER 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.485
2. szabadedzés1. Norris 1:23.083
DECEMBER 6., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
DECEMBER 7., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2026. március 8.

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
8 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
9 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
12 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35