A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

Noha általános vélekedés volt, hogy a McLaren erős formát mutathat a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon, a wokingiaknál egyértelműen hiányzott a tempó. A konstruktőri címvédőt ugyanakkor ez nem érte csalódásként, sőt, a csapatfőnök, Andrea Stella elmondta, alapvetően sem számítottak erős eredményekre, hiszen az MCL40-es az idén különösen küszködik a gumik megfelelő tartományba hozásával, mert nagyon kíméletes velük.
Ez a forró, Circuit de Barcelona-Catalunyán ugyanakkor a pénteki edzésnap tanulsága szerint előnyt jelent a csapat számára: az első gyakorlást kihagyó Lando Norris futotta meg a nyitó nap leggyorsabb körét, míg csapattársa, Oscar Piastri először a második, majd a harmadik helyen végzett. Mindkét esetben George Russell zárt közvetlen előtte.
A Montrelban és Monacóban is kieső Norris szerint még van hova javulniuk, de nincs okuk panaszkodhatnak az elmúlt hónap nehézségei után. „Bár valószínűleg ezt a pályát ismerem a legjobban az összes közül, rendkívül nehéz, így a nap arról szólt, hogy megtaláljam a komfortérzetet a volán mögött. Gyors, ráadásul teljesen más karakterű, mint a montreali vagy a monacói. Sokkal nagyobb tempó mellett kell dolgozni az autóval, és egészen más tartományban mozog, mint az előző két versenyhétvégén, és úgy tűnik, hogy jobban is működik ebben a környezetben. Összességében jó napot zártunk, de még bőven van min javítanunk.”
„Nem éreztem magam fantasztikusan, és teljesen elégedett sem voltam, és nagy hőség miatt nem hiszem, hogy most bárki is az lenne. A szél és a körülmények is nehézséget okoznak, de a kocsi jobban viselkedik, mint az elmúlt nagydíjakon, ami mindenképp jó jel. Ott vagyunk, és azokkal az emberekkel, akikkel szeretnénk, de nehéz megtippelni, ki milyen üzemanyag-mennyiséget vagy motormódokat használt, de egyszerűen boldogak vagyunk, hogy a helyes irányba mozdultunk el a nehézségek után.”
„Egyértelmű, hogy az autó jobban működik. Valószínűleg még nem olyan jól, mint ahogyan szeretnénk, és vannak még dolgok, amikkel nem vagyok elégedett, és amikben fejlődnünk kell. Ugyanakkor az elmúlt egy hónap fényében nincs igazán okunk panaszkodni. Keményen fogunk dolgozni az éjszaka során, és meglátjuk, hogyan maximalizálhatjuk a lehetőségeinket” – zárta a gondolatait a regnáló bajnok.
Noha a Mercedes a nyitányon Russell révén az élen zárt, és a brit a folytatásban is ott volt a második helyen, nem volt olyan meggyőző a teljesítménye, úgy tűnt, mindkét versenyzőnek meggyűlik a baja a fékekkel. Az első edzés eseményeit a garázsból követő Andrea Kimi Antonelli csak ötödik lett, s lemaradása a fél másodpercet is meghaladta, miközben ő és csapattársa is többször rontott féktávon, Russell egyszer például a kavicságyat is megjárta.
Antonelli leginkább a gumik miatt szenvedett, de bizakodva várja a folytatást. „Nem volt könnyű egy körön. Nagyon szűk a gumik megfelelő működési tartománya, így az abroncsok nagyon gyorsan túlmelegszenek. Egyszerűen megpróbáljuk megtalálni a legjobb egyensúlyt. Természetesen mindig nehéz, amikor egy köröd van minden gumiszetten, de úgy érzem, összességében még rengeteg tennivalónk van. Ennek ellenére meglehetősen magabiztosan várom a szombati napot. A hosszú etap jól sikerült az edzésen, ami pozitív. Kifejezetten várom a folytatást és a tervezett beállítás-változtatásokat is.”
A bajnokságot 66 ponttal vezető olasz figyelmét Russell tempója mellett a McLarené is felkeltette. „George rendkívül gyorsnak tűnik, mint ahogyan a McLarenek is, szóval nem lesz könnyű, de igyekszem mindent megérteni az esti elemzések során, és gondoskodni arról, hogy a lehető legjobban felkészüljek szombatra.”
A Ferrari jelentős fejlesztéseket hozott Spanyolországba, hiszen az SF-26-os új első szárnyat, padlólemezt, diffúzort, valamint oldaldobozokat kapott, miközben Charles Leclerc módosított fékrendszer-konfigurációt próbált ki. Míg a Scuderia összességében halványabban kezdett, a monacói pilóta végig ott volt az elején, és úgy tűnt, a Kanadában és Monacóban jelentkező fékgondok eltűntek. Leclerc 373 ezred hátránnyal negyedikként, míg a nyitó tréninget kihagyó Lewis Hamilton 1.2 másodperc hátránnyal kilencedikként zárt. A hétszeres világbajnok érezte a hátrányát annak, hogy nem volt ott a nyitányon.
„Csak a második edzésen vezettem, és elég szokatlan volt látni, hogy talán Landót kivéve minden versenyző jelentős hátrányban volt a csapattársához képest, aki nem volt ott az első szabadedzésen. Ezekkel az autókkal még sosem tapasztaltam ilyen alacsony tapadást. Nagy a forróság, és a gumik gyakorlatilag egyetlen körig bírják. Kihívás úgy megérkezni a második gyakorlásra, hogy lényegében csak két érdemi kör áll a rendelkezésedre. Nem igazán tudom, milyen irányba induljunk el az autó beállításait illetően, remélhetőleg a szombati nap jobban sikerül.”
Hamilton a második edzésen nem igazán érezte az újítások hatását. „Nem éreztem a fejlesztések hatásait. Charles két szabadedzést teljesített, és három-négy tizedre volt a McLarentől és a Mercedestől. Egyértelmű hátrányban vagyunk, de bízom benne, hogy szombaton csökkenthetjük a különbséget.”
A Red Bull nem kezdett jó formában Montmelóban: Max Verstappen már a nyitó edzés elején arról panaszkodott, hogy alul- és túlkormányozottsággal is küszködik, majd a folytatásban nem igazán érezte jól magát a kemény keveréken. A holland hatodikként zárt délután, s hátránya csaknem 9 tized volt, míg Isack Hadjar tizedik lett több mint egy másodperc volt a legjobbhoz képest.
A múlt hétvégén az első sorba kvalifikáló négyszeres bajnok úgy érzi, a Red Bull jelenleg a pálya minden területen hátrányban van, így nem számít arra, hogy harcba szállhatnak a legjobb helyekért. „Nagy és alacsony sebesség mellett is időt veszítünk, gyakorlatilag mindenhol hátrányban vagyunk. Egész nap hiányzott a tapadás, nem éreztem az autót és a megfelelő egyensúlyt sem találtuk. Ezeken kell most dolgozunk. Nem hiszem, hogy harcba szállhatunk a legjobb helyekért, itt tartunk.”
„Egyik keveréken sem éreztem jól magam, de úgy tűnt, ezzel nem voltam egyedül. Több autót is követtem, és láttam, hogy nincs tapadásuk, rengeteget csúszkáltak. Ha a legjobbakhoz hasonlítjuk magunkat, akkor mi jobban megküzdöttünk az egyensúllyal, de nem hiszem, hogy bárki eltalálta volna a megfelelő egyensúlyt.”
Pénteken nemcsak a pályán, hanem azon kívül is zajlottak az események: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) először eltörölte Pierre Gasly Monacói GP-n kapott időbüntetéseit, amivel a francia visszaszerezte a harmadik helyet, majd a Red Bull és a McLaren jelezte a fellebbezési szándékát az ítélet ellen. Emellett a Mercedest irányító Toto Wolff is jelezte, csapata mérlegeli jogi lépéseket Russell monte-carlói büntetései kapcsán. „Nagyon szerencsétlen helyzet volt, és világos, hogy mindannyian tanulhatunk belőle, mert nem olyasmi volt, ami vasárnap, váratlanul jelent meg. Nem arról volt szó, hogy egyszer csak tíz autó (valójában öt) átlépte a megengedett boszutcai sebességhatárt, hiszen a problémát már korábban is jelezték.”
„Csapatként, és különösen George szempontjából ennek óriási következményei voltak. Nehéz időmérője volt, de a versenyen visszaküzdötte magát, és a büntetések nélkül teljesen más eredményt érhetett volna el. Az, hogy végül dobogón állhatott volna-e, más kérdés. De a teljesen más lenne a helyzet a bajnokságban. Ezért különösen sajnálatos az egész.”
Folytatás szombaton 12 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel.
KATALÁN NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | brit | Mercedes | 1:16.363 | átlag: 219.546 km/ó | 27 kör |
| 2. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:16.566 | 0.203 mp h. | 29 |
| 3. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:16.883 | 0.520 | 29 |
| 4. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Ford | 1:17.047 | 0.684 | 29 |
| 5. | Leonardo Fornaroli | olasz | McLaren-Mercedes | 1:17.216 | 0.853 | 22 |
| 6. | Paul Aron | észt | Alpine-Mercedes | 1:17.321 | 0.958 | 24 |
| 7. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Ford | 1:17.472 | 1.109 | 24 |
| 8. | Dino Beganovic | svéd | Ferrari | 1:17.778 | 1.415 | 30 |
| 9. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls-Ford | 1:17.804 | 1.441 | 29 |
| 10. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Mercedes | 1:17.893 | 1.530 | 28 |
| 11. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:18.172 | 1.809 | 25 |
| 12. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 1:18.209 | 1.846 | 28 |
| 13. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:18.293 | 1.930 | 27 |
| 14. | Ivasza Ajumu | japán | Red Bull-Ford | 1:18.298 | 1.935 | 21 |
| 15. | Frederik Vesti | dán | Mercedes | 1:18.365 | 2.002 | 28 |
| 16. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:18.372 | 2.009 | 27 |
| 17. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Mercedes | 1:18.508 | 2.145 | 23 |
| 18. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac-Ferrari | 1:18.914 | 2.551 | 23 |
| 19. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Honda | 1:20.067 | 3.704 | 23 |
| 20. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Honda | 1:20.318 | 3.955 | 21 |
| 21. | Colton Herta | amerikai | Cadillac-Ferrari | 1:20.697 | 4.334 | 27 |
| 22. | Luke Browning | brit | Williams-Mercedes | idő nélkül | ||
KATALÁN NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:15.426 | átlag: 222.273 km/ó | 30 kör |
| 2. | George Russell | brit | Mercedes | 1:15.435 | 0.009 mp h. | 28 |
| 3. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:15.483 | 0.057 | 24 |
| 4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:15.799 | 0.373 | 29 |
| 5. | Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:16.015 | 0.589 | 31 |
| 6. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Ford | 1:16.321 | 0.895 | 33 |
| 7. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls-Ford | 1:16.411 | 0.985 | 29 |
| 8. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 1:16.611 | 1.185 | 27 |
| 9. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:16.631 | 1.205 | 28 |
| 10. | Isack Hadjar | francia | Red Bull-Ford | 1:16.674 | 1.248 | 30 |
| 11. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 1:16.934 | 1.508 | 31 |
| 12. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:16.945 | 1.519 | 31 |
| 13. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Ford | 1:16.967 | 1.541 | 8 |
| 14. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:17.020 | 1.594 | 29 |
| 15. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Mercedes | 1:17.051 | 1.625 | 30 |
| 16. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Mercedes | 1:17.260 | 1.834 | 29 |
| 17. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:17.538 | 2.112 | 29 |
| 18. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac-Ferrari | 1:18.225 | 2.799 | 6 |
| 19. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:18.790 | 3.364 | 29 |
| 20. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac-Ferrari | 1:19.261 | 3.835 | 34 |
| 21. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Honda | 1:19.286 | 3.860 | 21 |
| 22. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Honda | 1:19.459 | 4.033 | 20 |
| 1. KATALÁN NAGYDÍJ | |
| JÚNIUS 12, PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Russell 1:16.363 |
| 2. szabadedzés | 1. Norris 1:15.426 |
| JÚNIUS 13., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 12.30–13.30 |
| Időmérő | 16.00–17.00 |
| JÚNIUS 14., VASÁRNAP | |
| A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja | 15.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Osztrák Nagydíj, Spielberg | június 28., 15.00 |
| Brit Nagydíj, Silverstone | július 5., 16.00 |
| Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps | július 19., 15.00 |










