„Azt hiszem, új hátat kell majd rendelnem magamnak!” – Verstappen nehéz hétvégére számít Monacóban

H. L.H. L.
2026.06.02. 12:17
Az egyenetlen monacói utcák nem kedveznek a Red Bullnak (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Max Verstappen nem vár könnyű hétvégét Monacóban. A holland szerint a Red Bull egyik régóta ismert gyengesége a hercegség utcáin is visszaüthet.

Noha a Red Bull egyértelműen előrelépett a hozott fejlesztési csomagnak köszönhetően, és a Kanadai Nagydíjon az idei első dobogós helyezését ünnepelhette Max Verstappen révén, még mindig vannak megoldandó problémái. Az autó továbbra sem szereti a hepehupás aszfaltot, és a versenyzők Montrealban is sokat panaszkodtak a pattogásra. Ez a gond a most hétvégi Monacói GP-n is komoly fejtörést okozhat. 

„Minden hepehupás pályán nehéz lesz számunkra. Ez a jelenlegi autó filozófiájával függ össze, valamint azzal, hogy a beállítások során milyen kompromisszumokat kötünk a pálya egyenetlenségeinek kezelése és a leszorítóerő szintje között. Egyelőre nem túl optimális. Valamivel jobb volt a helyzet Miamiban, persze, ott nem is volt túlságosan hepehupás az aszfalt, így könnyebb volt megtalálni a megfelelő beállításokat is” – idézi Verstappen szavait a Motorsport.com. 

Már Montrealban is kulcsfontosságú tényező volt a kerékvetők támadása, különösen az időmérőn, és ebben a tekintetben Monaco még nagyobb kihívást jelent. Amikor szóba került a hercegségbeli versenyhétvége, a holland versenyző csak nevetett. „Ó, igen, remek lesz! Azt hiszem, új hátat kell majd rendelnem magamnak!”


 

72. MONACÓI NAGYDÍJ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
JÚNIUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
10 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
15 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
18 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06