„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton nem mondott le a bajnoki reményekről

Lewis Hamilton és a Ferrari házassága nem indult zökkenőmentesen. A brit az előző évben többször is kiesett már az időmérő első szakaszában, és karrierje során először maradt dobogós helyezés nélkül. Hullámvölgybe került, és egy ponton kijelentette, talán a csapatának le kellene cserélnie őt. Noha egyre többen kezdték sürgetni a visszavonulását, a hétszeres világbajnok végül maradt, felszívta magát a 2026-os szezonra, és egyre jobb formába lendült a Scuderiával.

Kínában megszerezte az első pódiumát a Ferrari versenyzőjeként, majd Kanadában és Monacóban is másodikként szelte át a célvonalat, aminek révén a vb-összetettben is előrelépett a második helyre. Bár Hamilton lendületben érkezett meg a Katalán Nagydíjra, és az olasz csapat is jelentős fejlesztéseket hozott, a versenyző az első szabadedzés kihagyása után saját bevallása szerint is hátrányba került, nem találta a ritmust, és tanácstalan volt, hol találhat még fél másodpercet a harmadik tréning után.

A brit aztán az időmérőn a semmiből az első sorba repítette a Ferrarit, ráadásul mindössze 64 ezreddel maradt le a pole pozícióról. Hamilton a legjobb ferraris rajthelye megszerzése után abban bízott, hogy a startnál átveheti a vezetést, és képes lehet tartani a lépést az addig veretlen Mercedesszel. Hiába kapta meg azonban a lágy gumit, az elrugaszkodása ezúttal nem sikerült olyan jól, így maradt az élről induló George Russell mögött. 

Hamilton azonban nem adta fel, végig a közelben maradt, miközben a Ferrari a stratégiai küzdelemben irányító szerepet vállalt magára, és elkötelezte magát a három kiállás mellett, míg a Mercedes és a McLaren eggyel kevesebbszer állt ki. A versenyző végig kimagasló tempót diktált, és a végén a szerencse is mellé állt: a Fernando Alonso leállása miatt érvénybe léptetett virtuális biztonsági autós szakasz lehetőséget teremtett neki, hogy az utolsó cseréje után az élen térjen vissza. 

A ferraris előnye ekkor szűk három másodperc volt Russell előtt, amit a kockás zászlóig 19 másodperc felé növelt, és 686 nap után állhatott fel ismét a dobogó felső fokára. Hamilton ezzel megszerezte első ferraris győzelmét, egyúttal pályafutása 106. sikerét könyvelhette el a Formula–1-ben, és megtörte a Mercedes sikerszériáját is egy olyan pályán, amely jellegéből fakadóan az egyik legpontosabb képet adja az aktuális erőviszonyokról. A brit a siker révén 41 pontos hátrányból várhatja a folytatást, és mindent megtesz azért, hogy eltüntesse a különbséget. 

„Először is hatalmas „grazie” (olaszul a köszönöm) mindenkinek! A Ferrarinál dolgozóknak itt és a gyárban is. Frednek (Vasseur), amiért hitt bennem, és elhozott ehhez a csapathoz. Egy olyan álommal vágtam neki ennek az útnak, amely az előző évben szinte lehetetlennek tűnt, de soha nem adtuk fel a reményt. A csapat végig mellettem állt, rengeteg változtatást hajtottunk végre, és nagyon sokat fejlődtünk. Ráadásul nekem van a legnagyszerűbb szurkolótáborom, amit egy sportoló kívánhat magának, úgyhogy köszönöm mindenkinek!” – mondta meghatódodttan, majd felelt arra a kérdésre is, hol helyezi el az első ferraris győzelmét a többi között. 

Rögös út vezetett a mai napig. „Visszataláltam önmagamhoz. Nagyszerűen felkészültem. Rengeteget dolgoztam azért, hogy ma itt állhassak. Nagyon sok munka van mögöttem, és most is rengeteget dolgozom a háttérben. A csapat is önbizalmat adott azzal, hogy támogatta azokat a változtatásokat, amiket kértem. Hisznek bennem, és bíztak azokban a döntésekben, illetve kérésekben, amelyekkel előálltam, és lassan kezd összeállni minden. Boldog vagyok az életben, jó helyen vagyok mentálisan. Imádom azt, amit csinálok. Nincs jobb érzés annál, mint egy Formula–1-es autót vezetni.”

Hamilton 41 pontra csökkentette a lemaradását az összetettben. „Határozottan elfogadom ezt a helyzetet. Még nagyon hosszú út áll előttünk, és ahogy láthatták, a Mercedesben továbbra is nagy tempó van. De tovább fogunk dolgozni, és megpróbáljuk ledolgozni a hátrányt. Ennek még nincs vége, az biztos!”

„Nem tudtam volna ezt elérni a fantasztikus csapatom és a támogatás nélkül, amit az elmúlt egy évben kaptam tőlük. Különösen az idei szezon előtt, egy ennyire nehéz év után. A szurkolóim valóban átsegítettek a tavalyi rendkívül nehéz pillanatokon. Gyerekkorom óta erről álmodtam minden egyes nap. Az imént említették, hogy Michael (Schumacher) 1996-ban itt nyert a Ferrarival, és emlékszem, ahogy néztem azt a piros autót, és mindig azon tűnődtem, milyen lehet győzelemre vezetni, a dobogón állni, és annak az embernek lenni, aki megadja a csapatnak azt a pillanatot, amikor együtt énekeljük a nemzeti himnusz.”