„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

H. L.H. L.
2026.06.14. 20:42
Antonelli a pályán megelőzte a csapattársát, de végül pont nélkül maradt az év hetedik versenye után (Fotó: AFP)
A vb-éllovas Andrea Kimi Antonelli három körrel a vége előtt műszaki hiba miatt kiesett a Katalán Nagydíj versenyén, éspedig nem sokkal azután, hogy a pályán maga mögé utasította csapattársát, George Russellt. Az olasz rendkívül csalódott volt a nullázás után, mert úgy érzi, akár teljesen más irányt vehetett volna a futam, ha már korábban tud előzni.

Véget ért Andrea Kimi Antonelli öt versenyt felölelő győzelmi sorozata, ráadásul a lehető legfájóbb módon: az olasz versenyző mindössze három körrel a leintés előtt, dobogós helyen haladva esett ki műszaki hiba miatt. Noha a Katalán Nagydíj hétvégéjén eleinte nem találta a ritmust, és csapattársa, George Russell a szabadedzéseken, valamint az időmérőn is gyorsabbnak bizonyult nála, a versenyen megfordulni látszott az erősorrend.

Antonelli vasárnap remek tempót diktált, különösen a futam középső szakaszában zárkózott fel látványosan Russellre, előzni azonban akkor még nem tudott. Erre csak a hajrában került sor: a 61. körben maga mögé utasította csapattársát, és bár az incidens során kissé megsérült az első szárnya, úgy tűnt, biztos kézzel őrzi a második helyet, hiszen azonnal elhúzott Russell előtt.

Nem sokkal később azonban váratlanul megadta magát a Mercedes, így az olasznak keserű véget ért a verseny. A kiesés következtében jelentősen csökkent az előnye az egyéni vb-összetettben: Lewis Hamilton 41, a második helyen végző Russell 50 pontra közelítette meg.

„Nagyon csalódott vagyok. Őszintén szólva most kicsit üresnek érzem magam, de ez van. Ilyen a versenyzés, jön és megy. Remek volt a tempó. Az első etap során kissé szenvedtem, de a második, valamint a harmadik etapban nagyon jó volt a tempóm, és már csak három kör volt hátra. Kár érte, már majdnem ott voltunk. De mint ahogyan mondtam: ilyen a versenyzés, senki sem tehet róla, és már várom a következő futamot.”

Antonelli úgy érzi, ha már a második etap során előz, akár teljesen máshogy alakulhatott volna a verseny. Az olasz már a futam közben is jelezte a rádión, hogy gyorsabb is tudna lenni, mint a csapattársa, amit alá is támasztott azzal, hogy azonnal elhúzott Russell előtt, miután megelőzte őt. „Szerintem mi voltunk a leggyorsabbak. Lewis rendkívül gyors volt, és a virtuális biztonsági autós szakasz után már lehetetlen volt elkapni. Azonban úgy érzem, ha sikerült volna az előzés már a második etap során, akkor másképp is alakulhatott volna a futam, mert a tempóm igazán jó volt, főleg az etap végén.”

„Szerintem nagyon közel lehettem volna Lewishoz a vsc-fázis idején, és talán össze is csaphattunk volna. De így alakult. Szombaton nem végeztem jó munkát. Most egy hét pihenés jön. Felkészülök Ausztriára, hogy a lehető legjobb formában térjek vissza.”

Antonelli 66 pontos előnye 41 pontra apadt Hamilton előtt, aki kulcsfontosságú pályán aratta a Ferrari idei első sikerét. „Először is szeretnék gratulálni Lewisnak, mert sok ideje üldözi már az első győzelmét a Ferrarival, és nagyon örülök neki, hogy sikerrel járt. A Ferrari és Lewis is hihetetlen formában van. Az autójuk nagyon megbízható és gyors is. Nekünk maximalizálnunk kell minden adandó lehetőséget, és mindig a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk, de nem lesz sima menet. Már most várom a következő versenyhétvégét, mert igazán szeretnék visszatérni oda, ahol abbahagytuk” – zárta a gondolatait a Sky Sports kamerái előtt.

Mint utóbb kiderült, Antonelli 5 másodperces időbüntetést kapott a leintés után pályahatárok megsértése miatt. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) indoklása szerint egy korábbi szabálysértés elkerülte a sportfelügyelők figyelmét, így amikor a harmadik levágás után figyelmeztették a versenyzőt, valójában már a negyedik, büntetést érő esetnél járt. Antonelli mellett Franco Colapinto is büntetést kapott a futam után, erről IDE kattintva olvashatnak bővebben. 

F1
4 órája

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton nem mondott le a bajnoki reményekről

„Nagyon mélyről kellett visszakapaszkodnom ahhoz, hogy újra itt állhassak, és szerintem ennek az egésznek az a tanulsága, hogy soha nem szabad feladni.”

 

KATALÁN NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Lewis HamiltonbritFerrari- 
2.George RussellbritMercedes19.561 mp h. 
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes23.719 mp h. 
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford40.497 mp h. 
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes58.661 mp h. 
6.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1 kör h. 
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes1 kör h. 
8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1 kör h. 
9.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1 kör h. 
10.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes1 kör h. 
11.Gabriel BortoletobrazilAudi2 kör h. 
12.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes2 kör h. 
13.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari2 kör h. 
14.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari3 kör h. 
15.Charles LeclercmonacóiFerrari4 kör h. 
16.Kimi AntonelliolaszMercedes5 kör h. 
17.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari6 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes55feladta
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda37feladta
 Nico HülkenbergnémetAudi29feladta
 Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari15feladta
 Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda5feladta

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Kimi Antonelli569156
2. Lewis Hamilton1410115
3. George Russell138106
4. Charles Leclerc2875
5. Lando Norris2773
6. Oscar Piastri2658
7. Max Verstappen1755
8. Pierre Gasly1741
9. Isack Hadjar434
10. Liam Lawson628
11. Oliver Bearman418
12. Franco Colapinto416
13. Arvid Lindblad413
14. Carlos Sainz36
15. Alexander Albon25
16. Esteban Ocon23
17. Gabriel Bortoleto12
18. Fernando Alonso11
KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes262
2. Ferrari190
3. McLaren-Mercedes131
4. Red Bull-Ford89
5. Alpine-Mercedes57
6. Racing Bulls-Ford41
7. Haas-Ferrari21
8. Williams-Mercedes11
9. Audi2
10. Aston Martin-Honda1
11. Cadillac-Ferrari0
1. KATALÁN NAGYDÍJ
JÚNIUS 12, PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:16.363
2. szabadedzés1. Norris 1:15.426
JÚNIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:15.679
Időmérő1. Russell 1:14.679
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
Verseny 1. Hamilton, 2. Russell, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
45 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
3 órája

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
4 órája

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
5 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
10 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
Tegnap, 20:46

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:26
Ezek is érdekelhetik