Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2026.07.23. 18:31
null
Fotó: Szabó Miklós
Pénteken hivatalos ceremónia keretében jelentik be, milyen nevet visel mostantól a Hungaroring 14 kanyarja, Míg korábban Jean Alesi, most a Nemzeti Sport kérdésére Lewis Hamilton árulta el előre, ő is a pálya halhatatlanjai közé kerül.

Lewis Hamilton és a Hungaroring között különleges kötelék alakult ki az elmúlt évtizedekben, és nem csak azért, mert rögtön az első Magyar Nagydíját megnyerte. A brit klasszis 2007 után további héttel toldotta meg az első diadalt, és nyolc győzelmével egyértelműen a pálya királyának számít.

Az örökranglistán Michael Schumacher négy, Ayrton Senna három elsőséggel követi őt, a jelenlegi mezőnyből pedig Max Verstappen áll a legjobban, kettővel, így Hamilton rekordja belátható időn belül megdönthetetlennek tűnik. Amikor elkezdte halmozni nálunk a sikereket, többször elhangzott az újságírói kérdés, van-e olyan kanyar, amelyről azt szeretné, hogy egy nap a nevét viselje. Ilyenkor mindig a kettest nevezte meg, és amikor csütörtökön arról érdeklődtünk nála, büszkévé tenné-e, ha ez most megtörténne, elárulta, meg is fog történni.

„Én azt hallottam, hogy konkrétan ez a helyzet – mondta a Nemzeti Sport kérdésére Hamilton a Hungaroringen. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megadatik nekem. Abba is nehéz belegondolni, hogy amikor Silverstone-ban versenyzek, egy egyenes viseli a nevem. De hálás vagyok Budapestnek és Magyarországnak, hogy megtartják ezt a nagydíjat, valamint azért a támogatásért is, amit hosszú évek óta kapok. Menő belegondolni, hogy a történelem része leszek itt a visszavonulásom után is.”

 

Hamilton egyébként nem csupán nyolc futamgyőzelmet, hanem kilenc pole pozíciót is szerzett hazánkban, így szombaton rekordot dönthet: egyazon helyszínen még soha senkinek sem sikerült tíz rajtelsőséget kivívnia. A Ferrari sajtóeseményén az M4 Sport arról érdeklődött, melyek az első emlékei a Hungaroringről, és mi a háttere annak, hogy ez a pálya rendre a legjobbat hozza ki belőle:

„Az első emlékem innen a GP2-ből származik, arra már nem emlékszem különösebben, hogy gyerekként tévén néztem az itteni F1-es versenyeket. Nem igazán tudom, miért vagyok itt ennyire sikeres. Ez a pálya megköveteli a késői, valamint a kombinált fékezést a kanyarcsúcspontok felé. Kicsit gokartos jellege van egy F1-es autóhoz viszonyítva. Többnyire kanyarok alkotják, és nem tudom, miért ment itt mindig is annyira jól, de imádom a pályát, és szerintem minél inkább szeretsz egy pályát, annál jobban teljesítesz raja.”
 

 

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
18 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
23 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
23 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23