Euro 2012: Kassai Viktor megszokott társaival utazhat a tornára

Vágólapra másolva!
2012.03.28. 13:32
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű kontinenstorna teljes játékvezető stábjait. Ezek alapján kiderült, hogy Kassai Viktor megszokott társaival utazhat a tornára, így partjelzőként Erős Gábor és Ring György, negyedik játékvezetőként Kispál Róbert, míg az alapvonalnál Vad II István és Bognár Tamás segíti a munkáját.

Mint ismert, a 12 vezetőbíró névsorát már 2011 decemberében nyilvánosságra hozta az UEFA, amelyben helyet kapott a magyar játékvezető is. Kassai tavaly többek között az FC Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt is vezette, előtte pedig a dél-afrikai világbajnokságon két csoportmérkőzésen, az egyik nyolcaddöntőn, illetve a Németország–Spanyolország elődöntőn bíráskodott.

Legfrissebb hírek

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
10 perce

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
13 perce

Vb-selejtező: Örményország–Magyarország

Magyar válogatott
53 perce

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
1 órája

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
1 órája

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
1 órája

Atlétika: hat Eb-éremmel gazdagodott az utánpótlás az idén

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai a legfiatalabb 60-szoros válogatottunk – Albertet és Kocsist is megelőzve

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik