Euro 2012: a bíróknak kell kezelniük a rasszista megnyilvánulásokat

MTI MTIMTI MTI
2012.06.06. 19:25
Címkék
Figyelmeztette a pénteken kezdődő lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalon részt vevő futballistákat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, hogy sárga lapot kaphat az a játékos, aki tüntetésképpen levonul a pályáról, ha rasszista rigmusokkal szidják.  

A francia sportvezető két nappal a torna rajta előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: egyedül a játékvezetők döntésén múlik, hogy egy összecsapást félbeszakítanak vagy adott esetben beszüntetnek a rasszista megnyilvánulások miatt.

Az UEFA elnöke ezzel elsősorban Mario Balotelli nyilatkozatára reagált, ugyanis a Manchester City színes bőrű olasz válogatott támadója nemrég azt mondta, hogy ő lesétál a pályáról, ha ilyen jellegű támadások érik.

„A játékvezetők tisztában vannak az ilyen esetekben érvényes szabályokkal, tudják, hogy mi a dolguk" – tette hozzá az olasz Pierluigi Collina, a UEFA játékvezetőinek ellenőre, korábbi kiváló bíró.

Legfrissebb hírek

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
13 perce

Szurkolói pillanatok

Foci vb 2026
19 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Kanada–Marokkó

Foci vb 2026
23 perce

Vízilabda: az olaszok legyőzésével 7. az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
29 perce

Koné is a helyszínen

Foci vb 2026
34 perce

Nadir Benbuali szerint súlyos sérülést szenvedett a vb-n

Foci vb 2026
39 perce

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ihletett napot fogott ki az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik