Euro 2012: Erre nem sokan fogadtak volna - Hodgson

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 23:38
Címkék
Az angol labdarúgó-válogatottat irányító Roy Hodgson szerint meglepetést okoztak azzal, hogy megnyerték az Európa-bajnokság D-csoportját.

„Azt hiszem, az elejétől jól játszottunk – mondta Hodgson a társházigazda ukránok elleni 1–0-s győzelmüket követően. – Nem sokan fogadtak volna arra, hogy csoportelsők leszünk, olyanok viszont akadtak szép számmal, akik úgy vélték, tovább sem jutunk ebből a négyesből. Nagyon kemény meccs volt, egy idegenbeli találkozó, amelynél az idegenbeli jelzőt tényleg ki kell emelni.”

Wayne Rooney eltiltás miatt az angolok első két csoportmérkőzését kihagyta, most viszont győztes találattal tért vissza.

„Nagyon örülök neki, hogy nyertünk, ráadásul az én gólommal. Azért is jó érzés ez, mert nagy tornán már rég találtam be. Az egész csapat fantasztikus volt, remekül védekeztünk egy rendkívül nehéz környezetet teremtő szurkolósereg előtt, megérdemelten győztünk.”

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
6 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik