Euro 2012: Örömet szereztünk az országnak - Xavi

2012.07.02. 09:09
Xavi Hernández szerint a torna legjobb teljesítményét nyújtva a spanyol labdarúgó-válogatott megérdemelt győzelmet (4–0) aratott a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság döntőjében Olaszország felett.

„Nagyon boldogok vagyunk, örömet szereztünk az országnak – mondta a középpályás. – Megérdemelt volt a győzelmünk a döntőben, mert nagyon jól játszottunk. Ezen a meccsen nyújtottuk a legjobb teljesítményünket a tornán. Történelmet írtunk, és ezt ki kell élveznünk.”

Xavi megemlítette, hogy a korai gól – a 14. percben David Silva fejesével szerzett vezetést Spanyolország – nagyon jól jött nekik.

„Tudjuk, hogy tőlünk mindig magas szintű játékot és győzelmet várnak el, de ez jó kihívás számunkra.”

A 32 éves Xavival kapcsolatban szóba került a 2014-es világbajnokság, amelytől természetesen nem zárkózott el.

„Ha jól érzem magam, beszélek erről a kapitánnyal, amit tudok, megteszek.”

Álvaro Arbeloa még 2–0-s vezetésüknél is nyitottnak érezte a mérkőzést, Thiago Motta sérülés miatti kiválása – akinek a helyére már nem érkezhetett csereember – azonban alapjaiban változtatta meg a mérkőzést.

„Akkor törtek meg, amikor tízen maradtak, és két gól volt a különbség.”

Legfrissebb hírek

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
48 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:12

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Lamine Yamal pazar gólt tekert, Spanyolország a cseheket is lelépte az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:42

Videó: vastaps és ováció fogadta Luka Modricot Sevillában

Minden más foci
2026.09.30. 09:35

Luis de la Fuente: Ez a csapat még nem érte el a teljes potenciálját

Spanyol labdarúgás
2026.09.30. 08:05