Eb 2016: Schuster és Magath is a görögök kívánságlistáján

MTI MTIMTI MTI
2015.09.10. 11:29
Bernd Schuster és Felix Magath is szerepel a Görög Labdarúgó-szövetség (EPO) kívánságlistáján mint jelölt a szövetségi kapitányi posztra.

Bernd Schuster a Bild csütörtöki számában úgy nyilatkozott, hogy a szervezet vezetői felvették a kapcsolatot a tanácsadójával. A hírek szerint a másik, jelenleg „munkanélküli” német tréner, Magath is érdekli a görögöket.

A mieinkkel azonos selejtezőcsoportban szereplő, 2004-ben éppen német edző, Otto Rehhagel irányításával Európa-bajnok dél-európai válogatott jelenleg óriási válságban van. Két fordulóval a kvalifikációs sorozat zárása előtt már eldőlt, hogy nem lehet ott jövőre Franciaországban, miután eddigi nyolc meccséből egyet sem tudott megnyerni, és három pontjával az utolsó helyen áll.

A selejtezők alatt három szakember is irányította a csapatot, jelenleg ideiglenesen Kosztasz Canasz a kapitány. A magyar válogatott éppen a görögök ellen játssza utolsó Eb-selejtezőjét, október 11-én, idegenben.

Legfrissebb hírek

Diego Forlán lett az uruguayi futballválogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.06. 16:31

Zlatko Dalic lesz az Arab Emírségek szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.06. 15:53

Már nem Dér Zsolt az országúti kerékpárosok szövetségi kapitánya

Kerékpár
2026.08.06. 10:10

Ismét Hervé Renard az elefántcsontparti kapitány

Minden más foci
2026.08.04. 19:12

Újabb vb-résztvevő nemzet vált szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.04. 07:30

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Nem biztos, hogy befejezi a vb-történet legidősebb szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:07