Eb 2016: jaj nekünk, ha Naninak igaza lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.19. 00:44
A portugál labdarúgó-válogatottat erősítő Nani szerint a mieink ellen kijön nekik a lépés.

A portugálok hiába játszottak a második Eb-mérkőzésükön is hatalmas fölényben, hiába próbálkoztak 23 lövéssel, Izland után Ausztria ellen is csak egy pontot szereztek.

„Nyernünk kellett volna, megtettünk mindent ezért, gyakorlatilag mindent jól csináltunk, de a labda megint nem akart a kapuba jutni – sajnálkozott a 0–0-s döntetlen után Nani. – Mit mondhatnék még? Nem mentegetőzhetünk azzal, hogy a labda nem megy be. Megvoltak a lehetőségeink. Jól játszottunk, újra megmutattuk, hogy jó futballra vagyunk képesek. Mi voltunk a jobbak, ismét uraltuk a meccset egy olyan ellenféllel szemben, amely szintén kitűnően focizott. De eljön a mi időnk is, mégpedig már a következő meccsünkön. Nincs más út, így kell történnie.”

A portugálok az F-csoport utolsó fordulójában a mieinkkel csapnak össze. Naninak remélhetőleg nem lesz igaza, és nem nyílik ki a gólzsákjuk.

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
20 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
22 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Jorge Jesus vette át a portugál válogatott irányítását – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.10. 16:16

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32