Bolgár bajok: több válogatott kulcsember is elkapta a koronavírust

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2020.09.09. 12:37
null
Delev (9) Cardiffban nem tudta megakadályozni a walesieket a gólszerzésben, majd miután hazatért Bulgáriába, róla is kiderült, hogy elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
Októberi, Eb-pótselejtezős ellenfelünk, Bulgária labdarúgó-válogatottja az írek elleni hazai 1–1-es döntetlennel és a Wales elleni, idegenbeli 1–0-s vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját. Bolgár kollégánk, Teodor Boriszov a megkeresésünkre adott helyzetjelentésében elmondta, a csapat játéka sokkal biztatóbb volt, mint azt a végeredmények mutatják, az viszont már aggodalomra adhat okot, hogy az NL-meccsek után már két játékosnál is kimutatták a koronavírust... 

A bolgárok két Nemzetek Ligája-mérkőzése után Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány arról beszélt, nagyon csalódottak, hogy csak egy pontot szereztek az ír, walesi kettőssel szemben, ám a játékuk kezd összeállni, és ez jó jel a Magyarország elleni Eb-selejtező előtt. Az általunk megkérdezett Teodor Boriszov, aki a Meridian Match sportnapilap munkatársa, nagyjából egyetért a szakember megállapításával.

„Az elmúlt évek rossz eredményei után a bolgár szurkolók elvárásai a csapattal szemben a tengerszint közelében vannak, ehhez képest valóban láthattunk némi előrelépést az írek és a walesiek elleni játékban. Ugyan csak egy pontot szereztünk, de úgy érzem, négyet érdemeltünk volna a látottak alapján” – kezdte helyzetértékelését bolgár kollégánk.

A bolgárok hazai pályán, Írország ellen, majd Walesben is a 90. perc után kaptak gólt. Az írek ellen több mint 30 percen át vezettek, mielőtt a vendégek egyenlítettek, Walesben pedig 1–0-ra kaptak ki Neco Williams 94. percben szerzett góljával. A két mérkőzésen több újoncnak is lehetőséget adott Dermendzsiev kapitány.

Bolgár döntetlen az írek ellen
94. perces fejes góllal nyert Wales Bulgária ellen

„A CSZKA Szófia belső védője, Plamen Galabov, a Ludogorec brazil születésű jobbhátvédje, Cicinho (Marcelinho és Wanderson után ő a harmadik honosított brazil a Ludogorecből, aki pályára lépett a bolgár válogatottban), a Szlavja Szófia 18 éves középpályása, Filip Kracev és az PFK Arda Kardzsali szélsője Szvetoszlav Kovacsev is először szerepelt a válogatottban – sorolta a debütálókat Boriszov. – Többségük jó teljesítményt nyújtott, kiváltképp a 31 éves Cicinho, aki nem adott esélyt a kibontakozásra a walesiek bal oldalán futballozó Ben Davies, Daniel James párosnak. Cardiffban a problémáink a második félidőben jelentkeztek, amikor a hazaiak irányították a játékot, valahogy túléltük a rohamokat, de csak az utolsó pillanatig... Mindkét meccsen ugyanolyan gólt kaptunk a végén, szélről jövő beadás után fejjel talált be az ír Shane Duffy és a walesi Williams is (előbbi gól közvetlenül szöglet után született – a szerző). Ez a koncentráció hiányát mutatja, döntő helyzetekben, de a szerencse hiányát is.”

Boriszovot a csapat hiányzóiról, problémáiról is faggattuk, arról, mennyire okoz gondot a keret összeállításánál a koronavírus.

„A védelem kulcsjátékosának számító középső védőnk, Vaszil Bozsikov például azért nem játszott, mert klubja, a Slovan Bratislava nem adott neki engedélyt, hogy hazatérjen Bulgáriába a válogatotthoz, ugyanis aki Szlovákiából érkezik, arra tizennégy napos karantén vár. Aztán persze, mint minden válogatott esetében, a bolgár csapatban is voltak olyanok, akiket a közvélemény hiányolt a csapatból. Közéjük tartozik a Lokomotiv Plovdiv csatára, Dimitar Iliev, aki az idény első öt tétmeccsén három gólt szerzett a Lokomotiv Plovdivban, de a Nemzetek Ligájában csak huszonkilenc perc jutott neki. Az írek ellen gólt szerző Bozsidar Krajev pedig a taktikát kritizálta, azt kifogásolta, hogy a fizikailag erősebb védőkkel szemben mindig hosszú, magas indításokat kapott a társaktól.

A megszokott csapatból a nyáron az osztrák Sturmból az olasz élvonalbeli Cagliarihoz szerződött támadó, Kiril Deszpodov még augusztusban elkapta a koronavírust, ő emiatt maradt távol, Martin Mincsev (Sparta Praha) pedig még nem épült fel korábbi sérüléséből. A válogatott új csapatkapitányának, Petar Zanevnek már a Nemzetek Ligája-meccsek után, hétfőn lett pozitív a vírustesztje, két hetet biztosan ki kell hagynia, és friss hír, hogy Walesből hazaérve Szpasz Delev szintén pozitív mintát produkált.”

Utóbbi két játékos esete, mivel mindketten szerepeltek a Nemzetek Ligájában, azt a kérdést is felveti, lehetnek-e további fertőzöttek a csapatban. Az NL-keretből egyébként a Puskás Akadémia bolgár válogatott védje, Kamen Hadzsiev is kimaradt, de Boriszov azt nem tudta megmondani, ennek köze lehet-e ahhoz, hogy a felcsútiaknál is több játékos vírustesztje pozitív lett korábban.

„A Nemzetek Ligájában próbáltuk többet birtokolni a labdát az ellenfélnél, de nem tudtunk élni azzal, hogy nálunk volt a labda, mert nem alakítottunk ki igazán nagy gólhelyzeteket. Mióta Ivelin Popov visszavonult a válogatottól, nincs olyan játékosunk, aki a kiélezett meccseken a különbséget jelenthetné, aki képes lenne eldönteni a javunkra ezeket a mérkőzéseket. Hogy mire számítok Magyarország ellen? Futballshowra biztos nem, de már az 1–0-s győzelemmel is elégedett lennék, viszont nem lesz könnyű kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. Az azonban, hogy a koronavírus miatt nem lesznek nézők, nem okozhat különösebb problémát, mert az elmúlt időszak nem éppen jó eredményei után a csapat már hozzászokott az üres lelátókhoz” – összegzett a bolgár újságíró.

BULGÁRIA–ÍRORSZÁG 1–1

WALES–BULGÁRIA 1–0


EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)

Október 8.

Bulgária–Magyarország
November 12.
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
22 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:40

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
2026.09.25. 20:12

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21