NB II: a Honvédtól szerződtetett kapust a Budafok

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 21:42
null
Horváth András a Budafokba igazol (Fotó: Földi Imre, archív)
Az új idényt az élvonal előző idényének utolsó helyezettjeként labdarúgó NB II-ben kezdő Budafoki MTE szerződtette a 33 éves kapust, Horváth Andrást – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

 

A nyolc éve Budafokon élő Horváth András az MTK utánpótlásában nevelkedett, első felnőttmérkőzését a kék-fehérek tartalékcsapatában játszotta, ezt követően volt a Szigetszentmiklós, a Vasas és a Hatvan játékosa is, majd a Heves megyeiektől igazolt 2014 nyarán a Budapest Honvédba, ahol azóta 45 tétmérkőzésen kapott szerepet (ebből 19-et hozott le kapott gól nélkül). Innen érkezik most az előző idényben még az élvonalban szereplő dél-budai klubhoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai–román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Kisvárda), Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC), Marcel Heister (horvát–német, Ferencváros, szabadon igazolható), Lovrencsics Gergő (Ferencváros, szabadon igazolható), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Nono (spanyol, Slovan – Szlovákia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Távozók: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Naser Aliji (albán–svájci), Balogh Norbert (Törökország), Thierry Gale (barbadosi), Nagy Sándor (ukrajnai), Boubacar Traoré (mali), Tomás Tujvel (szlovákiai, lejár a szerződése),Eke Uzoma(nigériai, lejár a szerződése, PMFC)

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 órája

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik