UEFA: súlyos büntetést kapott a román szövetség

R. P.R. P.
2023.09.20. 17:48
null
„Koszovó az Szerbia" – írták a román szurkolók (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 52 ezer euróra (20 millió forint) és egy zárt kapus hazai meccsre büntette meg a Román Labdarúgó-szövetséget a Koszovó elleni Eb-selejtezőn történt szurkolói rendbontás miatt.

 

Mint megírtuk, szeptember 2-én a Románia–Koszovó (2–0) Eb-selejtező mindössze 15 perc után félbeszakadt, amikor a román szurkolók egy transzparensre azt írták: „Koszovó az Szerbia”, ezért a vendégjátékosok levonultak a pályáról, a találkozó pedig csaknem egy óráig szünetelt.

Az FRF-fel szemben hat pont miatt emeltek vádat: nyilvános átjárók elzárása, pirotechnikai eszközök használata, tárgyak eldobálása, sértő, provokatív üzenet megjelentetése (molinón és a szurkolók részéről), valamint rasszista magatartás.

Az UEFA mostani ítélete szerint a román szövetségnek 52 ezer eurót (20 millió forint) kell fizetnie, továbbá a következő hazai selejtezőt zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

A román szövetség (FRF) a közleményében elítélte a rendbontó szurkolók tettét. Továbbá az FRF úgy döntött, hogy az október 15-i, Andorra elleni meccsre – a szabályokkal összhangban – a 14 éven aluliakat ingyen beengedik, tíz gyermekenként egy kísérő mellett.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
13 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24