Egoista futballista – Thury Gábor jegyzete

Sír, ha bánata van, sír, ha boldog – ez volt Cristiano Ronaldo mindkét arca egy mérkőzésen belül. A 211-szeres portugál válogatott a Szlovénia elleni labdarúgó Európa-bajnoki nyolcaddöntőben elpityeredett, miután a hosszabbításban kihagyta a tizenegyest, majd amikor nagyrészt kapusának, a tizenegyesölő Diogo Costának köszönhetően csapata a párbajból továbbjutott, már örömkönnyeket hullajtott. Tény, „C” a ráadásban a magáét már belőtte.

Lehet azon vitatkozni, hogy a 39 éves, ötszörös aranylabdás együttese hasznára van-e, de felesleges. Amikor Roberto Martínez leült a portugál válogatott kispadjára, tisztában volt azzal, a Ronaldo-kérdést egyféleképpen lehet megoldani, be kell állítani a csapatba. Még akkor is, ha korántsem annyira hasznos, mint korábban. A szövetségi kapitány tudta, ha kihagyja, az a baj, ha lecseréli, úgyszintén, tehát kezdjen – a szakember így oldotta meg a helyzetet, hogy van rajta sapka, vagy éppen nincs… Az Al-Naszr játékosa még nem szerzett gólt az Eb-n, ha ezen a tornán nem lő vagy fejel, a következőn már nem lesz lehetősége, mert bejelentette, a mostani az utolsó Eb-je. Roberto Martínez magában kiszámolhatta, szabadrúgásból a portugálok nem lőnek kevesebb gólt, ha Ronaldo nem játszik, ugyanis ha pályán van, valamennyi lehetőséget elveszi a társak elől. Egyszerű a képlet, ha beveri, ő a legnagyobb – ellenpróba nincs, mert más nem rúghat…

Komolyra fordítva: C. Ronaldót az egója is a többiek fölé helyezi, nem csupán a játéktudása. Ne tagadjuk, 39 éves kora ellenére motiváltabb, mint bárki. S a mozgatórugót nem a pénz olajozza, hanem az éntudat, ami nála már-már torznak mondható, ám nemigen van jogunk firtatni, jó-e ez vagy sem, mert olyasvalakiről van szó, aki számos alkalommal bizonyított. Gyakorlatiasan fogalmazva, hisztijeinek kevésbé negatív a hatása, mint a csapataiban, különösen a válogatottban felvállalt kohéziós ereje. Némi túlzással: amikor a 2016-os Eb-t megnyerték a portugálok, Ronaldót sérülés miatt a 25. percben le kellett cserélni, a kispadról űzte társait.

Nem kétséges, viselkedésében nem csupán becs­vágy hajtja, dicsőségvágy, dicsvágy vezérli. Becsvágy mindannyiunkban lehet, a dicsvágy kevesebbekre jellemző, akár jókora önzés is van benne. Lehet, hogy a szabadrúgások és a fejesek már kevésbé pontosak, mint néhány évvel ezelőtt, de a motiváció a régi.

És alapjában véve mindegy, mi melegíti a kakaót.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!