Írország: az Eb-selejtezőkön is Trapattoni irányítja a válogatottat

2009.09.25. 19:29
Címkék
Még nem értek véget a világbajnoki selejtezők, azonban az Ír Labdarúgó-szövetség már pénteken meghosszabbította Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány szerződését, így biztos, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkön is az olasz szakvezető irányítja majd Robbie Keane-éket.
„Ebben a keretben hatalmas lehetőség van. Az eredményeink is mutatják, hogy ezzel az önbizalommal és szerkezettel mi mindent éretünk el. Igazán várom már, hogy folytathassam a munkát, amit elkezdtünk” – olvashatóak Trapattoni mondatai az ír szövetség által kiadott közleményben. Az ír válogatott még veretlen Trapattoni irányítása alatt tétmérkőzéseken, és Olaszország mögött négy ponttal lemaradva, ám a harmadik Bulgáriát öt egységgel megelőzve a második világbajnoki selejtezőcsoportjában.
Legfrissebb hírek

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
12 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
18 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
50 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
8 órája