
| Az argentin válogatott visszatér hagyományos otthonába, és a River Plate stadionjában, a Monumentalban fogadja Perut az október 10-én esedékes vb-selejtezőn. Mint ismert, az argentinok a brazilok ellen Rosarióban játszottak, de helyszínválasztásuk balul sikerült, mivel 3-1-es vereséget szenvedtek az ősi riválistól. Diego Maradona ezt követően is Buenos Airestől távol szeretett volna játszani, ám Julio Grondona, az Argentin Labdarúgó-szövetség elnöke ezúttal nemet mondott kérésére. |
A braziloktól hazai pályán, Paraguaytól pedig idegenben kapott ki az argentin nemzeti tizenegy, amely ezt követően az ötödik helyre esett vissza a dél-amerikai selejtezőcsoportban. Sokak szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy Lionel Messi korántsem játszott úgy ezeken a találkozókon, mint a Barcelonában szokott. Ő azonban nem vállalja magára a felelősséget a vereségekért.
„Egyedül nem tudom megnyerni a meccseket, ehhez az egész csapatra szükség van – nyilatkozta a spanyol Radio 2-nek Messi, aki tagadta a sajtóban megjelent híreket, melyek szerint nem jön ki a szövetségi kapitány Diego Maradonával. – Személyes és szakmai kapcsolatom is rendkívül jó Maradonával, de nemcsak én, hanem mindannyian így vagyunk ezzel. Lenyűgöző, ahogy a játékosokkal bánik.”
A jelenleg ötödik, pótselejtezőt érő helyen álló Argentína októberben Perut fogadja, majd az utolsó fordulóban Uruguayba utazik.
„Diego kinevezését követően rendre győztünk a barátságos mérkőzéseinken, mégpedig jó játékkal. Most akár rossz játékkal is, de meg kell nyernünk a két utolsó meccsünket, mivel Argentína nem maradhat le a világbajnokságról” – mondta elszántan Messi. Legutóbb egyébként 1970-ben rendeztek vb-t az albiceleste nélkül.
| 1 Brazília | 16 | 9 | 6 | 1 | 32–9 | 33 |
| 2 Paraguay | 16 | 9 | 3 | 4 | 22–13 | 30 |
| 3 Chile | 16 | 8 | 3 | 5 | 27–20 | 27 |
| 4 Ecuador | 16 | 6 | 5 | 5 | 21–23 | 23 |
| 5 Argentína | 16 | 6 | 4 | 6 | 20–19 | 22 |
| 6 Uruguay | 16 | 5 | 6 | 5 | 26–18 | 21 |
| 7 Venezuela | 16 | 6 | 3 | 7 | 22–27 | 21 |
| 8 Kolumbia | 16 | 5 | 5 | 6 | 10–14 | 20 |
| 9 Bolívia | 16 | 3 | 3 | 10 | 20–34 | 12 |
| 10 Peru | 16 | 2 | 4 | 10 | 9–32 | 10 |
| 17. FORDULÓ |
| Bolívia–Brazília |
| Kolumbia–Chile |
| Venezuela–Paraguay |
| Argentína–Peru |
| Ecuador–Uruguay |
| 18. FORDULÓ |
| Brazília–Venezuela |
| Paraguay–Kolumbia |
| Chile–Ecuador |
| Uruguay–Argentína |
| Peru–Bolívia |







