
Már a mérkőzés előtt horrorisztikus jelenetek borzolták a kedélyeket Kairóban, ahol Egyiptom és Algéria vív egymással sorsdöntő világbajnoki selejtezőt. Egyiptom jelenleg három ponttal van lemaradva a csoportelső vendégektől, ám egy esetleges háromgólos sikerrel már a „fáraók" utazhatnának Dél-Afrikába, sőt a kétgólos győzelem is érne „valamit": ez esetben szerdán a szudáni Kartúmban döntő mérkőzést játszanának a felek. A két csapat első meccsét Algéria nyerte meg 3–1-re.
1989-ben szintén ez a két gárda vívott sorsdöntő selejtezőt a kijutásért. Akkor Egyiptom győzött Hosszam Hasszan fejesével, a meccs után pedig a két csapat tagjai összeverekedtek, a szurkolók meg különböző tárgyak bedobálásával járultak hozzá a botrány elmérgesedéséhez. Alighanem most sem lesz visszafogott a két tábor...
Marokkó kaparhatja ki a gesztenyét Gabon számára az A-csoportban, ugyanis ha pontot szerez hazai pályán az éllovas Kamerun ellen, a második helyen álló gaboniak togói győzelmükkel megelőzhetnék Samuel Eto'óékat. A jelenleg második helyezett csapatnak ez lehetne az első világbajnoki részvétele.
A B-csoportban Tunézia Mozambikba látogat, és ha nyer, bebiztosítja a szereplését a jövő évi világbajnokságon. Az arab együttes abban az esetben is kijuthat a seregszemlére, ha nem szerez pontot, de közben riválisa, Nigéria sem fekteti két vállra idegenben Kenyát.
| AFRIKAI SELEJTEZŐ, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ | |
| A-CSOPORT | |
| Marokkó–Kamerun | 16.30 |
| Togo–Gabon | 16.30 |
| B-CSOPORT | |
| Mozambik–Tunézia | 14 |
| Kenya–Nigéria | 14 |
| C-CSOPORT | |
| Ruanda–Zambia | 14.30 |
| Egyiptom–Algéria | 18.30 |
| D-CSOPORT | |
| Ghána–Mali | 18 |
| Szudán–Benin | 18 |
| E-CSOPORT | |
| Burkina Faso–Malawi | 17 |
| Elefántcsontpart–Guinea | 17 |
|





