Két csatorna tett ajánlatot a vb közvetítési jogaira

Vágólapra másolva!
2010.01.07. 12:49
null
Pénteken licitálnak a 2010-es vb közvetítési jogaira (Fotó: Action Images)
Címkék
A csütörtök déli határidőig két csatorna jelentkezett a Magyar Televíziónál az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési csomagjára.

Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője, aki nem nevezte meg a pályázókat, az MTI-nek elmondta, hogy pénteken 11 órától kezdődik a licit, amely elvileg 12 óráig tart. Ugyanakkor az utolsó ajánlattételtől számítva mindig öt perccel meghosszabbítható a határidő, hogy a másik fél reagálhasson. A győztes ajánlata kerül az MTV kuratóriuma elé, amely a jövő szerdán dönt az ügyben.

A Népszabadság információi szerint a DigiSport jelezte vételi szándékát, de Kristóf Péter főszerkesztő az MTI-nek ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. A másik jelentkező feltehetően a Sport TV, amely azonban szintén nem kívánt erről nyilatkozni.

Sztancsik Tamás, a TV2 sportfőszerkesztője kijelentette: nem versenyeznek a közvetítési jogokért.
Az Európa Liga-mérkőzéseket is sugárzó Story TV részéről Borsány-Gyenes András programigazgató az MTI-nek azt mondta, nem érdeklődnek a vb-meccsek iránt. 

Az RTL Klub – amelynek sportcsatornája a Sportklub – kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám így fogalmazott: „erről nem szeretnék nyilatkozni".

Az MTV december 18-án ismertette, hogy finanszírozási gondjai miatt speciális formában, lényegében árverésen kívánja eladni egy másik tévétársaságnak a vb hazai közvetítési jogainak egy részét úgy, hogy 24 mérkőzést megtart magának. Az elképzelés szerint a közvetíteni kívánt mérkőzések napi első választási joga a vásárló tévétársaságé, a második választás pedig a Magyar Televízióé lesz. A közvetítési jogcsomag minimumára 730 millió forint plusz áfa. Ezen kívül a gyártási költség arányos részét is az együttműködő partnernek kell állnia.

Az MTV tizenegy médiacéget keresett meg írásban azzal, hogy január 7-ig tegyen ajánlatot.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) tagjaként az MTV 2007-ben szerezte meg a labdarúgó-vb 64 mérkőzésének magyarországi közvetítési jogait, az EBU és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közötti megállapodás alapján.

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
5 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
7 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik