Vb 2010: az összes stadion készen áll a rendezésre Dél-Afrikában

MTI MTIMTI MTI
2010.03.29. 15:39
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ellenőrei a bejárások után, 76 nappal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt mind a tíz stadiont vb-mérkőzések rendezésére alkalmasnak találták.

„Az utolsó bejárás is megtörtént, és most már kijelenthetjük, teljesítettük, amit ígértünk, tíz világszínvonalú arénát építettünk" – nyilatkozta hétfőn büszkén Danny Jordaan, a szervezőbizottság ügyvezetője.

A dél-afrikaiak öt új stadiont építettek, ötöt újítottak fel, – összesen 1.3 milliárd dollárnak megfelelő összegből –, és annak ellenére időre elkészültek a munkálatokkal, hogy a kivitelezések kezdeti szakaszában rendszeresen le kellett állni a munkákkal sztrájkok és más problémák miatt.

„Kisebb terepmunkák vannak még hátra a helyszínek végleges kialakításához, így például fel kell szerelni a szurkolók eligazodását segítő táblákat, illetve a biztonsági előkészületek terén akad még teendő" – mondta Jordaan.

A világbajnokság június 11-én a Dél-Afrika–Mexikó találkozóval kezdődik. A torna mérkőzéseit Johannesburgban két stadionban, továbbá Fokvárosban, Durbanben, Port Elisabethben, Bloemfonteinben, Nelspruitban, Polokwanéban, Rustenburgban és Pretoriában rendezik meg.

Legfrissebb hírek

A Német Labdarúgó-szövetség megkérte Nagelsmannt, hogy mondjon le – sajtóhír

Foci vb 2026
2 perce

A címvédő Swiatek könnyen, a tavalyi döntős Anisimova nehezen jutott tovább Wimbledonban

Tenisz
19 perce

Tóth Rajmund Nürnbergbe menne, de vinné a Bröndby is – sajtóhír

Labdarúgó NB I
27 perce

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
29 perce

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
29 perce

Izraelbe szerződhet a ZTE brazil légiósa

Labdarúgó NB I
33 perce

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
33 perce

Balog Zsolt: Még mindig a futball a mindenem!

Képes Sport
34 perce
Ezek is érdekelhetik