Blanc lesz Domenech utódja, elengedi klubja

Vágólapra másolva!
2010.05.16. 13:50
null
Blanc „eltolja a talicskát": megy a válogatotthoz (Fotó: Action Images)
A Girondins Bordeaux labdarúgócsapata bejelentette: Laurent Blanc, az együttes vezetőedzője hivatalosan is közölte, igent akar mondani a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) felkérésére, és elvállalja Raymond Domenech után a szövetségi kapitányi posztot.

A klub hivatalos közleményben tudatta: bár szerették volna a vezetők Bordeaux-ban tartani Blanc-t, engedélyezik az FFF és a tehetséges szakember közti tárgyalásokat, valamint várják a szövetség kompenzációs ajánlatát.

Blanc a Le Journal du Dimanche szerint a következő héten ül le a végleges egyeztetésekre a szövetség képviselőivel. A tréner kétéves szerződést kért, amely sikeres szereplés esetén automatikusan meghosszabbodna.

A lap információja szerint Blanc a válogatotthoz vinné bordeaux-i segítőjét, Jean-Louis Gasset-t, de a nemzeti csapat jelenlegi másodedzőjével, Alain Boghossiannal is együtt dolgozna.

„A Girondins Bordeaux-t most értesítette arról Laurent Blanc, hogy el akarja fogadni az FFF felkérését a szövetségi kapitányi posztra. A klub szerette volna, hogy Blanc kitöltse 2011. június 30-ig szóló szerződését, de az edzővel ápolt különlegesen jó kapcsolatra, és az általa végzett kitűnő munkára tekintettel beleegyezik, hogy meghallgassa az FFF kompenzációs ajánlatát. A Bordeaux kész rábólintani egy minden félnek elfogadható megoldásra" – hangzott a hivatalos közlemény.

Egy biztos: a rendkívül népszerűtlen (és rendkívül sokat kritizált) Domenech után elsöprő lesz az 1998-as világbajnok francia válogatott kulcsjátékosának népszerűsége.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02
Ezek is érdekelhetik