Blatter: A dél-afrikai stadionok jobbak az európaiaknál

Vágólapra másolva!
2010.07.08. 22:55
null
Sepp Blatter szerint fantasztikusak a dél-afrikai stadionok (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Sepp Blatter arról beszélt újságíróknak, hogy véleménye szerint a dél-afrikai világbajnokságra épített stadionok jobbak az európaiaknál.

„Ezek a stadionok építészeti szempontból valóságos ékszerek, nagyon-nagyon jók. A lelátó bármely pontján vannak a nézők, mindenhonnét kiválóan látható a pálya. Nincs egy olyan európai ország sem, ahol ennyi és ilyen jó színvonalú stadion lenne, mint itt, Dél-Afrikában” – jelentette ki a svájci sportdiplomata.

Blatter hangot adott azon reményének is, hogy Nelson Mandela, korábbi dél-afrikai államelnök megjelenik a világbajnoki döntőn. „Ha ki tudna jönni, az nagyon jó lenne, bárcsak itt lehetne végig a döntő alatt! 2004-ben Zürichben már fogta a kezében a trófeát, és nagyszerű pillanat lehetne a futballnak és Afrikának is, ha ezt újra megtehetné” – mondta a FIFA elnöke.

A FIFA főtitkára, Jerome Valcke kijelentette: a 2014-es világbajnokságon mindenképpen változás lesz a bíráskodásban, vagy a gólvonal-technológiát, vagy a gólbírói rendszert mindenképpen bevezetik.

„Ez az utolsó világbajnokság a jelenlegi játékvezetői rendszerben. A játék sebessége szükségessé teszi a reformokat, a labdarúgás megváltozott, sokkal gyorsabb. Mindenképpen tennünk kell valamit” – nyilatkozta Valcke a BBC-nek.

Szavait Blatter is megerősítette a sajtónak. „Októberben lesz egy összejövetel, amikor megvitatjuk a gólvonal-technológiát és az olyan szituációkat, mint amilyeneknek szemtanúi voltunk az Uruguay–Ghána mérkőzés utolsó perceiben Luis Suárez esetében” – jelentette ki Blatter.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik