Huntelaar dühös Van Gaal be nem tartott ígérete miatt

2012.09.12. 15:03
null
A Voetbal International fotója azt sejteti, hogy Huntelaar nem boldog a kialakult helyzet miatt
Címkék
Hiába a fölényes győzelem a magyar válogatott ellen és a két mérkőzésen megszerzett hat pont, a holland válogatottnál nem felhőtlen az öröm: Klaas-Jan Huntelaar ugyanis láthatóan csalódottan vette tudomásul, hogy Louis van Gaal szövetségi kapitány, a korábban tett ígéretével szemben nem őt, hanem Robin van Persie-t játszatta kezdőként a törökök, illetve a mieink ellen. Az egyik holland szaklap szerint áll a bál.

 

A holland Voetbal International magazin tudni véli, hogy egyértelműen feszültség van a holland válogatott két csatára, Robin van Persie és Klaas-Jan Huntelaar között. Az érintettek egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről, de a lap szerint a holland csapaton belül látható, az oranje hétfői, magyarországi edzésén is tapasztalt jelei vannak a feszültségnek.

Huntelaar dühe bizonyos szempontból érthető lehet, hiszen egy hónapja ígéretet kapott az új szövetségi kapitánytól arra, hogy ő kezd ékként a válogatott selejtezősorozat elején, és nem is nagyon aggódott, mert a Schalkéban két bajnokin két gólt szerzett. Ugyanakkor az augusztus végén az Arsenalból a Manchester Unitedhoz szerződött Van Persie új klubjánál szintén pazar játékkal rukkolt ki, és személyes beszélgetése során is meggyőzte arról a kapitányt, hogy ő az igazi választás.

A pénteki, törökök elleni mérkőzésen Van Persie góllal igazolta Van Gaal döntését, és kedden Budapesten is kezdőként szerepelt, ami a Voetbal International szerint nagyon rosszul esett a Vadásznak (ez, azaz Hunter Huntelaar beceneve), még ha hivatalos nyilatkozataiban erről nem is beszélt.

A VI szerint Huntelaar nagy lehetőséget kapott Van Persie kisebb sérülése miatt, a második félidőt már vele kezdte az oranje. Bár nagy extrát nem mutatott, egy gólt szerzett – csak ezzel még nem játszotta be magát a kezdőbe.

De legalább Van Gaal megnyugodhat: a két győzelem után is ég a tűz a játékosaiban.

Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
10 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
19 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
21 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
22 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
32 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
41 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik