Vb 2014: Nálunk huszonhárom kezdőjátékos van - Torres

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 13:27
Címkék
A vb- és Eb-címvédő spanyol labdarúgó-válogatott támadója, Fernando Torres a Fehéroroszország elleni mérkőzésre hangolva kijelentette: náluk huszonhárom kezdőjátékos szerepel a keretben. A Chelsea légiósával nehéz lenne, talán nem is érdemes vitába bocsátkozni, de azért ne feledkezzünk meg azokról sem, akik szakmai okok vagy sérülés miatt éppen nem fértek be a Vicente del Bosque szövetségi kapitány által aktuálisan összeverbuvált keretbe sem.

„A válogatottban nem mindig ugyanazok a játékosok szerepelnek, egyesek oda bekerülnek, másik pedig kikerülnek onnan, a nemzeti együttesnek éppen ez adja az erejét és a rangját. Nálunk ráadásul huszonhárom kezdőjátékos van – mondta Torres. – Ma a játékosok nagyon sokoldalúak, és ez nagyon hasznos. Spanyolország szerencsés, mert huszonhárom ilyen játékos alkotja a keretet."

Torres beszélt szomorú klubtársáról, Juan Matáról is, aki most nem tagja a keretnek, de kitért arra is, hogy igazából a Fehéroroszország elleni pénteki idegenbeli találkozó a fontos számukra, nem pedig az azt követő, Franciaország elleni keddi hazai összecsapás. Utóbbin ráadásul a Vicente Calderón Stadionban léphet pályára a volt Atlético-csatár, először az óta, hogy elhagyta Madridot.

„Ha Isten is úgy akarja, akkor először léphetek pályára a Calderónban az óta, hogy távoztam, így fontos és különleges nap lehet az a számomra."

Legfrissebb hírek

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
8 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
46 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
50 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
53 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
58 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik