Felkészülés: Balotelli felnőhet a top 5-be - Prandelli

2013.03.22. 00:31
Az olasz labdarúgó-válogatott színvonalas felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlenre végzett Genfben Brazíliával. A találkozó után Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány a gólja mellett számos helyzetet kialakító Mario Balotelli játékát dicsérte.
„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, az egyik legjobbat, amióta én vagyok a szövetségi kapitány – nyilatkozta a lefújás után Cesare Prandelli, aki tavaly nyáron Eb-ezüstéremig vezette a squadra azzurrát. – Harminc perc után rögtön két gólt is kaptunk, és úgy tűnt, számunkra vége a meccsnek, de a folytatás remek volt, sok értékes megmozdulással. A 4–3–3-as formációval sikerült növelni az iramot, egy az egy elleni helyzeteket kialakítani, de még sokat kell gyakorolni.”

„Most az a fontos, hogy keddre, a Málta elleni selejtezőre energiát gyűjtsünk, mert három fontos pont a tét. Cerci és De Sciglio még fiatalok, megfelelő személyiséggel és technikai tudással, az első félidőben pedig Giaccherini volt a legjobb a pályán. Balotelli megkapta a lehetőséget, és szép gólt szerzett. Az első gondolata mindig a csapat volt a pályán, ez egy nagy bajnoknak az erénye. Balotelliben rengeteg potenciál van, a világ legjobb öt játékosa közé érhet, ezt a munkát kell folytatnia” – értékelte csapatát az olasz kapitány.

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
8 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46