Török-magyar: Nincs klikkesedés a csapatban - Sahin

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 18:16
Nuri Sahin, a Borussia Dortmund játékosa szerint egyértelműen az ő hibájuk volt, hogy Andorrát „csak" 2–0-ra sikerült legyőzniük a pénteki világbajnoki selejtezőn. A középpályás szerint ennek ellenére nincs klikkesedés a csapatban.

„Teljes mértékben a mi hibánk volt. Sokan közülünk remekül teljesít a klubjában, de a válogatottban már nem. Ha nem jutunk ki a brazíliai világbajnokságra, el kell gondolkodnunk. Jelenleg a sorsunk a többi csapat kezében van. Jobb eredményeket kellett volna elérnünk a korábbi mérkőzéseinken" – mondta Nuri Sahin.

Érdekes, hogy a nemzetközi sajtóban több elemzés is megjelent arról, hogy a válogatott csapategysége sem a legjobb. A probléma a Törökországban felnőtt és a Németországban illetve Európa más helyein felnőtt játékosok nem szívlelik egymást.

„Nincsen klikkesedés a csapaton belül. Arda Turan és Mehmet Topal a legjobb barátom, pedig nem Németországban nevelkedtek. Ezek a pletykák egyszerűen nevetségesek" – tette hozzá a 39. válogatott fellépésére készülő játékos.

Mint ismert, a török válogatott ma 19.30-kor fogadja a magyar csapatot világbajnoki selejtező-mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik