Spanyolország: „Kétséges Puyol vb-szereplése”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.21. 19:50
A spanyol labdarúgó-válogatott segédedzője, Toni Grande elmondása szerint a Barcelonát erősítő Carles Puyol aligha kerül be a brazíliai világbajnokságra utazó keretbe.

A 35 éves védő tagja volt a 2008-as Európa- és 2010-es világbajnokságot nyerő spanyol csapatnak, ebben a szezonban azonban sérülései miatt csupán négy bajnokin és kilenc tétmérkőzésen szerepelt a katalánoknál.

Grande egy spanyol rádiónak beszélt a hátvéd helyzetéről, és megjegyezte, hogy ugyan még van ideje Puyolnak biztosítani a helyét a keretben, jelen állás szerint nem kerülne be a csapatba.

„Nem zárjuk ki teljesen a szerepeltetését, de természetesen sokkal többet kell játszania – mondta Grande. – Még három hónapja van rá, hogy kiharcolja a világbajnoki részvételt, de nagyon nehéz dolga lesz.”

A segédedző ugyanakkor méltatta is a Barcelona játékosát.

„Hosszú évek óta fontos szerepet játszik a válogatott életében. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, tapasztalatával, elkötelezettségével, követendő magatartásával és optimizmusával kiemelkedik a többiek közül.”

Legfrissebb hírek

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Lamine Yamal pazar gólt tekert, Spanyolország a cseheket is lelépte az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:42

Videó: vastaps és ováció fogadta Luka Modricot Sevillában

Minden más foci
2026.09.30. 09:35

Luis de la Fuente: Ez a csapat még nem érte el a teljes potenciálját

Spanyol labdarúgás
2026.09.30. 08:05

Spanyolország már 40 meccse veretlen – Yamalék kiütötték a horvátokat

Minden más foci
2026.09.29. 22:42

Luka Modric visszatér, győzelemre vezetné a horvátokat Sevillában

Minden más foci
2026.09.29. 14:05