Vb-2014: Scolari aranyat ígér a 100 nap bűvöletében

MTI MTIMTI MTI
2014.03.03. 15:04
Keddtől számítva száz nap múlva kezdődik meg az idei labdarúgó-világbajnokság Brazíliában, ebből az alkalomból a torna mérkőzéseinek otthont adó városok egész nap a nemzeti színekben pompáznak majd.

Az ország futballválogatottja egy nappal később Johannesburgban felkészülési mérkőzést játszik a Dél-afrika együttesével, Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány pedig már gyakorlatilag megígérte honfitársainak, hogy Brazília a nyáron megszerzi története hatodik vb-címét.

„Napról napra jobban meg vagyok győződve arról, hogy elhódítjuk a kupát – fogalmazott röviden a 65 éves szakember, hozzátéve, hogy a szurkolók lelkesedése is nagy segítségükre lesz: – Velük mindig tizenketten leszünk a pályán.”

A június 12-én kezdődő és július 13-ig tartó világbajnokságon 32 csapat küzd majd, 12 város 12 stadionjában összesen 64 mérkőzést rendeznek.

Központi visszaszámláló-ünnepséget ugyan nem terveznek keddre, de a szervezők szeretnék megmutatni, hol tartanak az előkészületekben. Ebből az alkalomból a központi emlékműveket és a vb-arénák némelyikét a sárga-zöld nemzeti színekkel világítják meg.

Sao Paulóban és Curitibában ugyanakkor biztosan nem lesz nagy ünneplés, itt ugyanis még javában folynak az építkezések, s csak május közepén, azaz négy héttel a rajt előtt várható, hogy elkészülnek a stadionok.

A nyári tornára mintegy 600 ezer külföldi futballdrukkert várnak.

„Nagyon jól felkészültünk arra, hogy mindenkinek a biztonságát garantáljuk” – jelentette ki Dilma Rousseff brazil államfő, akitől a torna jellemzésére kitalált „világbajnokságok világbajnoksága” szlogen is származik.

A vb kapcsán 150 ezer rendőr és katona, valamint 20 ezer további biztonsági ember lesz szolgálatban országszerte. Vészhelyzet esetére a hadsereg is készenlétben áll.

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
2026.07.21. 12:05

Döntős visszaszámlálás: Messi és Yamal a vb cselkirályai, de…

Foci vb 2026
2026.07.17. 19:24

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53