Videó: David Luiz a brazilok „trollja”, de ki nevet a végén?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 17:35
Az elmúlt években a Chelsea hátvédje megállás nélkül hülyéskedett. Egyedül és a társaival is. Összeszedtük a legviccesebb pillanatait!

David Luiz már évek óta „trollkodik” a Premier League-ben: hol csapattársát, hol a riportert zavarja meg egy „videobombbal”, hol pedig szimplán nem hajlandó normálisan nyilatkozni. De száguldozott már a gyepmester autójával a pályán, kényszerített ölelésre kimért idős hölgyeket, amikor pedig egy kisgyerek ellen csocsózott, kijelentette, hogy valójában a kosárlabda az ő világa. Ezt mondjuk nem feltétlenül hisszük el, hiszen az alábbi videóban láthatjuk hógolyózni is, és valljuk be: a mozdulatára azt szokás mondani, hogy „úgy dob, mint egy lány”.

Tegyük hozzá: hétfőn este egy fokkal komolyabbra kell vennie a figurát, hiszen Kamerun ellen szinte kötelező a győzelem. Főleg azért, mert a matematikai esély még megvan arra, hogy szégyenszemre már a csoportkörben búcsúzik a házigazda brazil válogatott!

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

Az év legnézettebb videói: a gátfutó, aki a nadrágjával is megküzdve nyert futamot

Atlétika
2026.01.01. 15:47
Ezek is érdekelhetik