Vb 2014: Júlio César úgy érzi, lejárt az ideje a válogatottnál

2014.07.13. 08:31
Bár hivatalosan nem jelentette be a visszavonulását a nemzeti csapattól, a brazil kapus minden bizonnyal nem lép többet pályára a válogatottban.

„Valószínűleg az utolsó világbajnokságomon szerepeltem – mondta a hollandok ellen 3–0-ra elveszített bronzmérkőzést követően a 86-szoros válogatott Júlio César. – Elég komplikált feladatnak tűnik, hogy 35 évesen pályára lépjek a jövő évi Copa Américán, főleg úgy, hogy a 2018-as vb-n már nem veszek részt. Önző dolog lenne a részemről.”a hollandok ellen 3–0-ra elveszített bronzmérkőzést követően a 86-szoros válogatott Júlio César. – Elég komplikált feladatnak tűnik, hogy 35 évesen pályára lépjek a jövő évi Copa Américán, főleg úgy, hogy a 2018-as vb-n már nem veszek részt. Önző dolog lenne a részemről.”

A Toronto játékosa véleményt formált a brazil válogatott számára csúfos véget ért tornáról is.

„A mostani egy szomorú pillanata a brazil futballnak. Itt az ideje, hogy pihenjünk, megpróbáljuk elfelejteni a történteket és új kapus után nézzünk. Úgy gondolom, hét-nyolc személy is alkalmas arra, hogy a brazil nemzeti csapat kapuját védje” – tette hozzá a Bajnokok Ligája-győztes futballista.

Érdekesség, hogy az 1974-es világbajnokság óta Szaúd-Arábia és Észak-Korea után Brazília a harmadik csapat, amely egy vb-n több mint 11 gólt kapott.

Legfrissebb hírek

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
12 órája

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
15 órája

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55
Ezek is érdekelhetik