Felkészülés: Deschamps csalódott, a németből lett orosz büszke

MTI MTIMTI MTI
2017.11.15. 12:34
Didier Deschamps, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csalódott a világbajnoki címvédő német együttes vendégeként elért 2-2-es döntetlen miatt. A két csapat kedden, Kölnben csapott össze egymással felkészülési meccsen.

„Az eredmény csalódás számomra, mert közel álltunk a győzelemhez, egy harmadik gólhoz” – mondta a szakember. Hozzátette: a végén hibáztak ugyan, de így is „nagyon büszke” a játékosaira és azok teljesítményére egy olyan jó csapat ellen, mint a német.

A franciák Alexandre Lacazette révén előbb a 33., majd a 71. percben jutottak előnyhöz, ám a vendéglátók mindkétszer egyenlítettek. Másodszor a 93. percben Lars Stindl találatával.

„Soha nem adtuk fel, még a legnehezebb pillanatokban sem, és ennek meglett a jutalma” – nyilatkozta a Borussia Mönchengladbach 29 éves támadója. Stindl idén júniusban mutatkozott be a nemzeti együttesben, s a szezont tíz válogatottsággal zárja úgy, hogy négy gólt szerzett.

A pénteki, Németország elleni, gól nélküli döntetlent követően kedden Brazíliával szemben is házigazdaként ért el 0–0-t Anglia. Gareth Southgate, az angolok kapitánya szerint a mindkét oldalon kevés helyzetet hozó találkozón a labdaszerzést, valamint a labdatartást illetően is akadtak hiányosságaik. A szakember ugyanakkor elismerően nyilatkozott csapata tartásáról, és szerinte játékosai néhány alkalommal védekezésben is kimagaslót nyújtottak.

A jövő évi világbajnokság házigazdái, az oroszok úgy játszottak Szentpéterváron 3–3-as döntetlent Spanyolországgal, hogy a vendégek a 35. percben már 2–0-ra vezettek.

„Megmutattuk az igazi csapatszellemünket, kétgólos hátrányban sem adtuk fel a harcot, ami kifizetődött” – mondta Konsztantyin Raus (Rausch). Kiemelte: minden egyes labdáért keményen meg kellett küzdeniük.

A 27 éves védő kettős állampolgár, a német korosztályos válogatottakban stabil játékosnak számított – karrierje során csak német klubokban szerepelt –, de a felnőttek között júliusban már az oroszoknál mutatkozott be, kedden negyedszer lépett pályára a vb-rendezőnél.

Legfrissebb hírek

Messi góllal és két gólpasszal búcsúzott a válogatottól a Buenos Aires-i éjszakában

Minden más foci
2026.10.07. 03:48

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04

Felkészülés: az NB II-es Kazincbarcika hét gólt vágott borsodi ellenfelének

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 22:39

A Roma nem engedi el Messi búcsúmérkőzésére Dybalát és Molinát

Olasz labdarúgás
2026.09.30. 14:11

Elindult a jegyértékesítés a franciák elleni női kézimeccsre

Kézilabda
2026.09.28. 15:14

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Angol labdarúgás
2026.08.16. 21:36