Vb 2018: kijelölte a FIFA a világbajnokság videobíróit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.30. 16:38
null
Az üzbég Ravsan Irmatov játékvezető már a tavalyi Konföderációs Kupán kipróbálhatta a rendszert (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közölte, hogy kijelölte azt a 13 szakembert, aki a nyári oroszországi világbajnokságon videobíró-asszisztensként (VAR) működik közre – s ők a nyári világbajnokságon nem is látnak el másmilyen feladatot. Rajtuk kívül a FIFA néhány játékvezetőt, illetve asszisztenst is megbíz a világbajnokság alatt videobíróasszisztens-segítői (AVAR) feladatokkal egy-egy mérkőzésen.

 

A most kijelölt 13 videóbíró hivatalos megfogalmazás szerint a mérkőzést a pályán irányító játékvezető asszisztenseként látja el a feladatát, ezért videoasszisztens-játékvezető (VAR) a hivatalos megnevezés az ő esetükben. Hogy tovább bonyolítsuk a segítők és asszisztensek zűrzavarát, a fő videobírónak is van minden meccsen egy saját kis csapata, amely három asszisztensből – ezt a feladatkört láthatják el a vb-re korábban kijelölt játékvezetők és játékvezető-asszisztensek (leánykori nevükön partjelzők) – és négy visszajátszás-kezelő technikusból, és egy fő kommunikációs felelősből áll.

A 13 VIDEOBÍRÓ
Abdulraman al-Dzsasszim (katari), Wilton Sampaio (brazil), Gery Vargas (bolíviai), Mauro Vigliano (argentin), Bastian Dankert (német), Artur Dias Soares (portugál), Pawel Gil (lengyel), Massimiliano Irrati (olasz), Tiago Bruno Lopes Martins (portugál), Danny Makkelie (holland), Daniele Orsato (olasz), Paolo Valeri (olasz), Felix Zwayer (német)

A videobíró-asszisztens három segítője (AVAR1, 2, 3) minden mérkőzésen külön, egyéni feladatkörrel bír. Van akinek csak a leshelyzetek figyelése a feladata, akad, aki a tévéközvetítést figyeli árgus szemmel, míg van, aki a VAR-csapat moszkvai irodájában látható főképernyőn figyeli az eseményeket, és biztosítja a megfelelő kommunikációt a többi videobíró között.

A fentieken kívül még egy ember kötelezően kell, hogy tartózkodjon a VAR-irodában: a kommunikációs felelős. Ő az, aki egy tablet segítségével kapcsolatot tart a mérkőzés helyszínén a stadionban lévő sajtósokkal, a helyszínről közvetítő tévék és rádiók munkatársaival, valamint a stadion kivetítőjén megjelenő feliratokért felelős technikussal. Az ő feladata az, hogy a médiát – így a tv-nézőket – és a helyszíni nézőket is tájékoztassa arról, hogy miért történik éppen a videós visszanézés.

Nagyon fontos tudnivaló, hogy a videózás végén nem a VAR-csapat, illetve annak feje dönt egy-egy helyzetről, a végső döntést mindig a mérkőzés stadionban működő játékvezetője hozza meg. A VAR-csapat elsődleges feladata, hogy a játékvezető esetleges hibáira, illetve olyan eseményekre, amelyeket esetleg nem vett észre, mielőbb felhívja a sporttárs figyelmét.

Alapvetően négy esetben fordulhat a játékvezető a VAR-csapathoz. Gólok és gólokhoz vezető események kapcsán, tizenegyesek, illetve tizenegyesekhez vezető események kapcsán, közvetlen piros lapot eredményező szabálytalanságok kapcsán, vagy ha színes lapot maga után vonó szabálytalanság elkövetőjének helyes azonosítására van szükség.

A mérkőzés játékvezetőjének két új kézjelzést kell alkalmaznia a VAR kapcsán: az egyik, amikor a fülére mutatva jelzi, hogy kommunikál a moszkvai csapattal – ez nem minősül hivatalos VAR-visszanézésnek, és ilyenkor is meg kell várni a játék folytatásával, amíg a társalgás lezárul. A másik a már jól ismert jelzés, amikor a bíró egy négyzetet formál a kezeivel, így jelezve, hogy hivatalos visszanézés következik. Ilyenkor is megáll a játék, és a játékvezető a pálya szélén felállított monitornál a Moszkvából kapott információk alapján visszanézve változtathat a korábban hozott vagy nem hozott döntésén.

Legfrissebb hírek

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
16 órája

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
20 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 5:26

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
2026.06.30. 04:16

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

A VAR kiugrott kávézni – kiakadt a ghánaiak kapitánya az angolok elleni meccs után

Foci vb 2026
2026.06.24. 12:11

Debütált az új szabály a vb-n – először használták sárga lap visszavonására a VAR-t

Foci vb 2026
2026.06.13. 12:10

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik