Vb 2018: kijelölték a videobíró-rendszert kezelő játékvezetőket

MTI MTIMTI MTI
2018.04.18. 18:27
Kijelölték azt a 13 játékvezetőt, aki a videobíró-rendszert kezeli majd a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Pierluigi Collina, a nemzetközi szövetség (FIFA) játékvezetői testületének vezetője szerdán elmondta, olyan bírók is szerepet kapnak az elemzések során, akik meccseket vezetnek a tornán.

A technológiát több bírálatot érte a közelmúltban, és bár – a világ legjobb játékvezetőjének hat alkalommal megválasztott – Collina védelmébe vette, hangsúlyozta, hogy még a videobíró sem mindig ad végleges válaszokat a vitás kérdésekre.

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esetre hétfő este, a német Bundesligában került sor. A Mainz–Freiburg mérkőzésen a játékvezető lefújta az első félidőt, a játékosok az öltözőbe vonultak, bekapcsolták a gyepszőnyeg öntözőberendezését, de a videobírós elemzés során kiderült, hogy a vendégek védője, Marc-Oliver Kempf kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül.

A futballistákat kihívták az öltözőből – a vendégek először nem akartak visszatérni, mert azt mondták, ha a bíró lefújta, akkor vége a félidőnek –, és valójában csak az értékesített tizenegyes után kezdődhetett a pihenő.

Collina szerdán elmondta, kedden ez is szóba került a jelenleg is tartó firenzei tanácskozáson, és a bírók kaptak néhány egyértelmű ajánlást arra az esetre, ha hasonló a világbajnokságon is előfordulna.

Legfrissebb hírek

Collina válasza Deschamps panaszára: A mi játékvezetőink világszínvonalúak

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:55

Pierluigi Collina: Senki sem befolyásol minket!

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:10

Nem szólhat a bírókról a klub-vb – szemináriumokat tartott a FIFA a játékvezetőknek

Klub-vb
2025.04.08. 20:42

„Mint a versenylovak a rajtgépben” – Collina megváltoztatná a tizenegyeseket

Minden más foci
2025.02.11. 17:17

Játszadozás a centikkel – Cselőtei Márk publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.07.04. 22:52

Challenge-rendszerrel működő VAR-t tesztelt a FIFA és az IFAB

Minden más foci
2024.05.20. 17:36

Dupla Tízes: a VAR történetének legnagyobb hibáját láttuk a Spurs–Liverpoolon?

Angol labdarúgás
2023.10.04. 18:04

PL: Klopp szerint az egyetlen megoldás, ha újrajátsszák a Spurs–Liverpoolt

Angol labdarúgás
2023.10.04. 16:34