Vb 2018: brazil győzelmet jósol az Ermitázs macskája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 13:13
A brazil labdarúgó-válogatott győzelmét jövendölte a Costa Rica elleni világbajnoki csoportmérkőzésre Achilles, az Ermitázs kandúrja – jelentette pénteken a TASZSZ orosz hírügynökség.

A süket macska úgy döntött, hogy a brazil zászló mellett álló tálból eszik először. Igaz, csak második megközelítésre, mert az első körben csak megszaglászta a számára két edényben kihelyezett eledelt és csak újbóli hívogatásra kezdett el falatozni abból, amely az E-csoport favoritját jelképezte.

A kék szemű, fehér szőrű Achillesnek eddig az összes jóslata bevált az oroszországi vb mérkőzéseivel kapcsolatban. Eltalálta, hogy Oroszország mind Szaúd-Arábiát, mind Egyiptomot le fogja győzni, mint ahogy azt is, hogy Irán jobb lesz Marokkónál.

A macska orákulumi karrierje a tavalyi Konföderációs Kupán kezdődött; négy szentpétervári meccs közül háromnak az eredményét megjósolta, köztük a nyitó mérkőzését és döntőét. A világhírű múzeum munkatársai több jelölt közül választották ki „elemzőkészsége és szokatlan viselkedése miatt”. Achilles emellett, részben a hallóképesség veleszületett hiánya miatt, nem stresszel a nyilvános eseményeken.

Brazília magyar idő szerint 14 órakor lép pályára Costa Rica ellen Oroszország „északi fővárosában". Achilles jóstehetségét a tervek szerint a június 26-i, valamint a július 3-i és 10-i szentpétervári mérkőzéssel kapcsolatban is igénybe fogják venni.

 

Legfrissebb hírek

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Felkészülési mérkőzésen sérült meg a Real Madrid védője

Spanyol labdarúgás
2025.11.19. 14:50

Paquetá büntetőt rontott, Brazília nem bírt Tunéziával felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.11.18. 23:07

Dunga: Vinícius nem igazi vezéregyéniség

Foci vb 2026
2025.11.18. 11:55

„A vb után lehet, hogy drágább leszek” – Ancelotti

Minden más foci
2025.11.18. 11:20

Brazília: rosszul lett a teszten Oscar, abbahagyhatja a futballt

Minden más foci
2025.11.12. 10:36

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40
Ezek is érdekelhetik