Jön az argentin–horvát elődöntő; Kopasz Bálint Párizs után visszavonulna

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.12.12. 22:49
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:


Mészöly Kálmán temetésére érkezett Budapestre Szakály Ferenc, aki interjút adott lapunknak. Az eszéki futballklub vezetője elmondta: nem lepte meg a horvátok remek vb-szereplése. Míg az előző vb-n csak egy játékos lépett pályára a horvát bajnokságból, ő is csak huszonöt percre, most hatan is otthon játszanak a kerettagok közül, s közülük többen kulcsszereplők. Ez a horvát liga erősödését jelzi, más kérdés, hogy az európai színtéren egyelőre csak a Dinamo Zagreb tartja fenn a folytonosságot és a magas színvonalat, így zágrábi játékosok meghatározó szerepet töltenek be a válogatottban. Szakály Ferenc azonban bízik benne, hogy hamarosan kihívói lehetnek a fővárosi együttesnek.

Ha jól sikerül a párizsi olimpia, jó eséllyel befejezi az élsportot – erről beszélt a közelmúltban Kopasz Bálint, ezért megkértük a Graboplast Győri Vízisport-egyesület versenyzőjét, meséljen döntése hátterétől, hiszen 2024-ben még csak 27 éves lesz, ami kajak-kenusok között egyáltalán nem matuzsálemi kor. A Tokióban K–1 1000 méteren aranyérmes klasszis elmondta, az elmúlt években megfogalmazódott benne, hogy hamarosan muszáj lesz hosszabb pihenőt beiktatnia, ezt pedig csak úgy teheti meg, ha felfüggeszti az élsportolói tevékenységét, legalább egy évig. Szerencsére nem tervezi véglegesre a búcsút, azzal együtt sem, hogy kipróbálná magát az élet más területein is.

Junior mellékletünkben ez alkalommal részletes beszámolót olvashatnak a fiatalok sportjának legaktuálisabb kérdéseivel foglalkozó, tizenkettedik alkalommal megrendezett. Egy nap az utánpótlásért című konferenciáról. A Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével megvalósuló esemény rangját jelzi, hogy fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár volt. A kerekasztal-beszélgetés témája az energia- és rezsiválság utánpótlássportra gyakorolt hatása volt. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, jelenleg 77 uszoda tart nyitva, ezek közül 35-öt a Nemzeti Sportközpontok üzemeltet, a kormány 3 milliárd forinttal támogatja e létesítmények működését.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
11 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31

Harmincéves a Bosman-szabály; Gálaesttel ünnepel a MOB

E-újság
2025.12.15. 00:49
Ezek is érdekelhetik