PL: „Messiék úgy futballoztak, amilyet még életemben nem láttam” – Klopp

D. S. B.D. S. B.
2022.12.28. 17:38
null
Jürgen Klopp még életében nem látott olyan jó futballt, mint a vb-döntőben (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp, az angol Liverpool menedzsere szerint Argentína nagyon megérdemelte a világbajnoki címet, s a német szakember úgy ítélte meg, a katari volt a legjobb döntő, amit valaha látott, s szerinte Lionel Messiék olyan jól futballoztak, amilyet még életében nem látott.

„Őszintén minden elismerésem! Tényleg, igazán megérdemelték!” – kezdett bele a világbajnok argentin válogatott teljesítményének értékelésébe Jürgen Klopp. „Kemény mérkőzés volt és a 80. perctől a legjobb döntő, amit valaha láttam. Láttuk, hogyan ünnepel az argentin csapat és az argentin nép, aztán láthattuk, hogy milyen sokat jelent számukra a győzelem, pláne ilyen nehéz időkben. Sokáig vártak, pár döntőt elveszítettek, néhány pillanatban nem volt szerencséjük. Most Lionel Messiék olyan jól futballoztak, amilyet még életemben nem láttam. Az út, ahogy ő játszik ennyi idősen, az mindannyiunknak segítség lehet, hogy meddig lehet a legmagasabb szinten teljesíteni, szóval nem szabad túl korán bezárnunk a könyvet” – fogalmazott egy sajtótájékoztatón a Liverpool menedzsere.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
4 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
19 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
21 órája

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29